Puffadást okozó szokások

Emésztési problémák sajnos olyanoknál is jelentkezhetnek, akik kifejezetten próbálnak odafigyelni az egészséges táplálkozásra. Az emésztőrendszerre nemcsak az hat, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy miként.

Túl gyorsan eszünk

Ha el akarjuk kerülni a hízást, akkor ezekről az étkezési szokásokról mondjunk le.

Ilyenkor nemcsak arra nő meg az esély, hogy túlegyük magunkat, hanem arra is, hogy hasunk látványosan felpuffadjon étkezés után. Ha túl gyorsan eszünk, nagyon sok levegőt nyelünk, ami felfúvódást okozhat, így mindig figyeljünk rá, hogy ne együnk túl gyorsan és minden falatot alaposan megrágjunk. Ehhez például az is kell, hogy semmi ne vonja el a figyelmünket étkezés közben, tehát ne olvassunk, és ne nézzünk tévét sem.

Ezek a szokások puffadást és emésztési problémákat okozhatnak
Néhány szokással elejét vehetjük a puffadásnak

Túl sok vitamint szedünk

Meglepően hangzik, de ez is árthat. Attól, hogy bizonyos vitaminokból jóval többet viszünk be a kelleténél, még nem leszünk egészségesebbek, miközben komolyan árthatunk az emésztésünknek. A B-vitamin nagy mennyiségben például hasmenést is okozhat.

Közvetlenül lefekvés előtt eszünk

Nemcsak azért érdemes kerülni a lefekvés előtti lakomázást, hogy ne szedjünk fel pluszkilókat, hanem azért is, hogy emésztésünk megfelelően tudjon működni. Ha evés után rövid idővel lefekszünk, akkor ez savfelböfögést, refluxot okozhat.

Túl sok fűszeres ételt eszünk

Hogy kinek mennyi fűszeres étel fér bele az étrendjébe, a személyes toleranciától is függ. Ha túlzásba visszük az ilyenek fogyasztását, akkor ez gyomorfájást, gyomorégést és hasmenést is okozhat.

Glutén és tejtermékek fogyasztása

Ha valakinek a fentiek megemésztésével problémája van, akkor értelemszerűen kerülnie kell az ezeket tartalmazó ételeket, ha el akarja kerülni a puffadást, a hasmenést és az egyéb kellemetlen tüneteket. Ha ilyesmire gyanakszunk, két hetes megvonásos diétával tesztelhetjük le magunkat.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra