Öt szokás, mely növeli az élethosszunkat

Több mint tíz évvel élhetnek tovább, akik naponta legalább fél órát mozognak, figyelnek az étrendjükre, és kerülik a káros szenvedélyeket.

Életmódunk olyan jelentős hatással van az egészségünkre, hogy bizonyos szokások bevezetésével, megváltoztatásával hosszú évekkel tovább élhetünk. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa összegezte a legfontosabb tudnivalókat.

Hetente ennyi mozgásra van szükségünk A krónikus betegségek megelőzésében már az első alkalommal végzett mozgásnak is lehet szerepe. A heti egyszeri edzés ugyanis nagyobb hatású, mint eddig gondoltuk.

Életmódunk 5 döntő eleme

Jó ideje gyűlnek már a bizonyítékok az életmód egészségre gyakorolt hatásáról, amelyet nemrégiben az American Heart Association szaklapjában, a Circulationben megjelent tanulmány is hangsúlyozott. A kutatók arra a tényre építették tanulmányukat, hogy bár az USA a világ egyik leggazdagabb országa, a várható életkilátásokat tekintve csak az 53. helyen áll a WHO 2015-ös adatai szerint. A Harvard Egyetem tudósai ezért több mint 123 000 személy egészségi adatait tekintették át két nagy, átlagosan 30 évig tartó vizsgálatsorozatot tanulmányozva.

Az öt alábbi életmódfaktor jelenlétét vették górcső alá:

  • dohányzás
  • fizikai aktivitás
  • testtömeg-index (BMI)
  • étrend
  • alkoholfogyasztás

Az eredményekből kiderült, hogy azok a nők, akik nem dohányoztak , naponta legalább 30 percig közepes intenzitással mozogtak, normál BMI -jük volt, kiegyensúlyozottan táplálkoztak, és naponta nem fogyasztottak többet egy italnál, átlagosan 14 évvel éltek tovább, mint azok a hölgyek, akik egyetlen fenti elemet sem építettek be az életükbe. A férfiaknál 12,2 év volt ilyen összehasonlításban a nyereség.

A legkisebb kockázatnál is fontos a kivizsgálás

"Természetesen nem lehet eléggé hangsúlyozni az életmód jelentőségét a betegségek - így a szív-érrendszeri betegségek - kialakulásában, illetve a gyógyulásukban is. Elég csak belegondolni abba, milyen állapotban lehet az a beteg, aki az 5 fő életmódelem mindegyikével hadilábon áll, tehát dohányzik , nem mozog, a BMI-je szerint a túlsúlyos vagy az elhízott kategóriába tartozik, egészségtelenül étkezik, és rendszeresen nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt" - hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa.

helyes táplálkozás, rendszeres testmozgás
A helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás évekkel hosszabbíthatja meg az életünket

Fontos látni, hogy az elhízás, a magas vérnyomás, az emelkedett vérzsír- és vércukorszint tünetegyüttese, vagyis a metabolikus szindróma jórészt az életmódból ered. Mindenképpen gondolni kell erre, ha olyan külső jeleket tapasztalunk, mint az úgynevezett alma típusú elhízás , amely leginkább a hason, a törzsön jelenik meg. Azonban nemcsak a nagyarányú túlsúly utalhat az anyagcsere-eltérések súlyosságára, sokszor egészen kismértékű túlsúly is járhat anyagcsere-változással.

"A metabolikus szindróma legfőbb kockázata abban áll, hogy az együttesen jelenlévő kardiális rizikófaktorok összeszorzódnak, így összességében 14-15-szörösére növelik a szív- és érrendszeri katasztrófák esélyét. Ugyanakkor a szindróma minden elemét befolyásolhatjuk táplálkozással, mozgással, és ha szükséges, átmeneti vagy tartós gyógyszeres kezeléssel" - ismerteti Vaskó doktor.

Hozzátette: éppen ezért mindazoknak, akik túlsúllyal küzdenek, magas vérnyomással és vércukorszinttel élnek, dohányoznak, fokozott a só- és az alkoholbevitelük, évente legalább egyszer ajánlott egy - akár csomagként is elérhető - kardiológiai kivizsgáláson részt venniük, amelynek elemei a szakorvosi vizsgálaton túl a vérnyomás-ellenőrzés, a BMI-meghatározás, a nyugalmi- és terheléses EKG , a nagylabor, a szívultrahang és az arteriográfos érvizsgálat. Az így kapott eredmények megnyugtathatnak vagy idejében megkezdhetővé válik általuk a szükséges kezelés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra