Nem cipészbetegség a susztermell

A két leggyakoribb mellkasdeformitás közül a tölcsérmellkas vagy susztermell jelenik meg nagyobb arányban, előfordulása a gyerekek között nagyjából 2-3 százalékos. Hogyan kezelhető eredményesen?

A mellkasdeformitás azt jelenti, hogy a szegycsont és a bordák egyesülésénél elváltozások jönnek létre. Ezek közül a tölcsérmellkas és a tyúkmell a legismertebb. A tyúkmellkas előrefelé domborodik, tölcsérmellkasnál a mellkasfal középvonala behorpad.

Légmell A légmell az életkor előrehaladtával szinte mindenkit érint kisebb-nagyobb mértékben, azonban a baleseti sérülések és bizonyos belgyógyászati betegségek kísérője is lehet. A részletekért kattintson!

A mellkasdeformitások kiváltó oka általában nem ismert. Kialakulásukat az okozza, hogy a porcok másképp nőnek, mint normál esetben. Azaz a bordaporcok hosszabbra nőhetnek, ezáltal egymáshoz nyomódnak, és vagy előre púposodnak ki, vagy befelé mozdítják ki a mellkast. Az előbbi miatt alakul ki tyúkmell , míg az utóbbi miatt tölcsérmell. A tölcsérmellkas azért gyakoribb, mert a bordaporcok, illetve a szegycsont gyakrabban mozdul el a mellüreg felé. Ennek oka, hogy a mellüregnek szívó hatása van. Előfordul, hogy a mellkasdeformitások családon belül több embert is érintenek, de típusos öröklődésről nem beszélhetünk.

A tölcsérmellkas és a tyúkmell tünetei

Tyúkmellkasnál az elülső mellkasfal kidomborodik, előrefelé kiboltosul, ott, ahol a szegycsont a bordákhoz csatlakozik. Tölcsérmellkasnál ennek épp ellenkezője figyelhető meg. A mellkasban jobban erősödő, izmosodó fiúknál ezek a problémák kevésbé észrevehetők, mint a lányoknál. Lányoknál a mellnövekedés a befelé húzódó tölcsérmellkast még inkább feltűnővé teszi. A fiatalokat főleg tinédzser korban zavarják ezek az elváltozások. Az érintettek jellemzően nagyon fáradékonyak, soványak, általában hanyag a tartásuk, a válluk is előreesik. A tölcsérmellkasnál gyakrabban fordul elő felső légúti megbetegedés, hörgő- és tüdőgyulladás. Ugyancsak gyakran jelenik meg asztma.

Tyúkmellkasnál az elülső mellkasfal kidomborodik
Tyúkmellkasnál az elülső mellkasfal kidomborodik

A tölcsérmellkas és tyúkmell diagnózisa

Nagyon feltűnő kórképekről van szó, az orvosok már szemrevételezéssel és fizikális vizsgálattal felismerik a deformációt. Tölcsérmellkasnál szükség lehet arra, hogy a beteget kardiológus - aki EKG-t is készít - és tüdőgyógyász is vizsgálja, megnézze, a létfontosságú szerveket mennyire nyomja a tölcsérmellkas. Szükség lehet röntgenfelvételre vagy CT-re is, ebből derülhet ki, mennyi hely van a szegycsont és a gerincoszlop között . Műtét előtt ezek a vizsgálatok mindenképpen szükségesek.

A kezelési lehetőségekről itt tájékozódhat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra