Nem a kései vacsorától hízunk

A londoni King's College kutatói alapos vizsgálat után sem tudtak felfedezni jelentős összefüggést az este nyolc után fogyasztott vacsora és gyerekek túlsúlya között.

Korábban úgy vélték, hogy a késői étkezés felborítja a test belső óráját, az úgynevezett cirkadián ritmust, és így az anyagcsere folyamatokat, ezzel növelve az elhízás esélyét. Az angol kutatók most 1620 gyermek - köztük 768 a 4-10 éves és 852 a 11-18 éves korcsoportba tartozott - étkezési szokásait vizsgálták meg. Az adatokat 2008 és 2012 között gyűjtötték össze.

Az elemzés során megállapították, hogy nem lesz nagyobb az elhízás esélye, ha a vacsora időpontja délután 2 és este nyolc helyett kitolódik este 8 és 10 közé. Dr. Gerda Pot, a tanulmány szerzője úgy véli, az eredmények kifejezetten meglepőek. A kutatók kezdetben úgy gondolták, hogy rábukkannak a kapcsolatra a késői étkezés és az elhízás között, de végül semmilyen döntő bizonyítékot nem sikerült feltárniuk. Elképzelhetőnek tartják, s némi magyarázatot adhat, hogy kevés olyan gyereket vizsgáltak, aki rendszeresen este 8 óra után étkezett. Továbbá a kutatás nem terjedt ki a többi étkezésre és a fizikai aktivitásra, s az alvás mennyiségére sem.

Nem a késői vacsora okozza a gyerekek elhízását

Nem a késői vacsora okozza a gyerekek elhízását

A világban szinte járványszerű az elhízás. A legfrissebb hazai felmérés szerint a felnőtt nők 62 százaléka, míg a férfiak 67 százaléka, mintegy 5 millió magyar rendelkezik súlytöbblettel. Ugyanakkor a felnőtt lakosság 44 százaléka egyáltalán nem mozog és további 18 százalék is csak ritkán. Részletek!

Azt is megállapították, hogy a napi fehérjebevitel a későn étkező 4-10 éves fiúk körében volt a legmagasabb. A 11-18 éves lányok esetében viszont különbség mutatkozott a szénhidrátbevitelben: akik később étkeztek, kevesebbet fogyasztottak belőle. De ezek az adatok nem adtak lehetőséget az étrend minőségének megállapítására.

A gyerekek körében rohamosan növekvő elhízás azonban mindenképpen szükségessé teszi az étkezések idejével kapcsolatos további vizsgálatokat, még akkor is, hogyha már nem kell bizonyítani a rendszeres testmozgás és az egészséges ételek alapvető fontosságát a fiatalok életében.

Forrás: eurekalert.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra