Nagyobb fizetést kapnak a szociális dolgozók

Az elmúlt három évhez hasonlóan a következő két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Nőhetnek az átlagbérek

A kabinet minden évben többletforrásokat juttat az ágazatban dolgozók bérének emelésére: 2014-től évi 12 milliárd forintos bérpótlékkeretet állapított meg, amit a következő két évben 8-8 milliárd forintos bérkiegészítéssel megtoldott. Az elmúlt három évben így összességében 60 milliárd forinttal több pénz állt rendelkezésre a bérek emelésére. Ezzel az ágazatban dolgozók átlagos bére havi bruttó 144 ezer forintról 175 ezer forintra emelkedett.

Bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói
Bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói

Czibere Károly tájékoztatása szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a következő két évben harmadával, mintegy 33 százalékkal tovább emelkedhetnek az átlagbérek, amelyek így jövőre 208 ezer forintra, 2018-ra pedig 233 ezer forintra ugorhatnak.

A jelenlegi 110 ezer forintról 2017-ben 127 650 forintra emelkedik a minimálbér, 2018-ra pedig 137 862 forintra. Részletek itt.

Megéri tanulni

A kormány további 9 milliárd forintot szán a magasabb végzettségűek és a hosszabb ideje pályán lévők arányaiban magasabb béremelésének biztosítására. A kabinet ugyanis fontos üzenetként kívánja megfogalmazni, hogy megéri tanulni és sok időt eltölteni a szociális ágazatban. A kabinet ezen kívül még 10 milliárd forintot szán a szociális ágazatban egészségügyi munkakört betöltők béreinek felzárkóztatására.

A parlament a héten a szociális ágazatban dolgozók számára munkaszüneti nappá minősítette november 12-ét, a szociális munka napját , ami az anyagi megbecsülés mellett szimbolikusan is kifejezi a területen dolgozók megbecsülését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra