Mikor lehet jó a gyulladás?

A gyulladás a legtöbb esetben rosszat jelent: a szívproblémákat vagy akár a depressziót követő gyulladások sokféleképpen képesek megkavarni szervezetünk működését. Vannak azonban olyan fajtái, amelyek jót tesznek velünk, mert azt jelzik, hogy testünk a lehető legjobban működik.

A krónikus, azaz hosszabb lefolyású gyulladások egyáltalán nem jók számunkra, a rövid távú, más néven akut gyulladások viszont sokszor lehetnek hasznosak. Az alábbiakban azt gyűjtöttük össze: melyek azok a gyulladások, amelyek miatt nem kell aggódnunk.

Méhcsípés

A fájdalmat követően azonnal érkezik a duzzanat is - ez az a jelzés, ami immunrendszerünknek azt sugallja, hogy történik éppen velünk valami, amire reagálni kell. Ez a duzzanat gyakorlatilag körbezárja az érintett területet és védi, ezt követően pedig már olyan vegyi anyagok érkeznek a csípés helyszínére, amelyek lebontják a csípés által szervezetünkbe jutott mérgeket.

Bokaficam

A ficam után jelentkező duzzanat gyakorlatilag olyan, mint egy gipszöntvény: szorosan, mozgásmentesen tartja az érintett területet és ezzel meggátolja a további sérüléseket is. Ezek mellett még fájdalmas is, ami azt jelenti, hogy nem fogunk extra súlyt terhelni arra a lábunkra és ezzel még további kárt okozni. Még a súlyosabb ficamok esetén is a duzzanat eltűnik egy hét alatt. Ha nem tűnik el - nos, akkor kell orvoshoz fordulnunk.

A meggylé a legjobb gyulladáscsökkentő?

Láz

Hiába rossz az önkívületi állapot és a teljes testre kiterjedő fájdalom, a láz - ami gyakorlatilag egy olyan gyulladásos állapot, amit egész testünkkel megélünk - egy okos mechanizmus. Ezt az interleukinok okozzák, olyan vegyületek, amelyeket az agresszív baktériumok ellen kezdő fehérvérsejtek termelnek. A baktériumok a normális testhőmérsékleten tenyésznek, úgyhogy amikor testünk feltekeri a hőmérsékletet, a betolakodó kórokozók munkája ellehetetlenül, ők pedig általában elpusztulnak.

A láz elpusztítja a kórokozókat

Izomláz

Fájdalom nélkül nincs jutalom, ez pedig az edzésekre kifejezetten igaz. A keményebb edzések után érzett izomláz teljesen természetes érzés, a gyulladásos folyamat révén pedig immunsejtek és hasznos vegyületek áramlanak fájó pontjainkra és "megjavítják" sérült izomsejtjeinket. Ennek hatására izmaink erősödnek. Hosszú távon tényleg megéri, nem?

Sérülés borotválkozás közben

Még ha csak egy kicsit is vágjuk meg magunkat, testünk fokozza a területre érkező véráramlás erősségét, ezzel ugyanis gyorsítja a gyógyulási folyamatot. Ennek révén ugyanis olyan gyulladásokozó vegyületek érkeznek sebeink környékére, amelyek gyorsítják a gyógyulást és a véralvadást is elősegítik. A terület környékén látható bőrvörösség és duzzanat a gyulladás jele, de nem kell aggódnunk, ez pár nap alatt eltűnik. Kivéve, ha fertőzés jeleit látjuk magunkon, ilyen például a magas láz vagy a lábunkon felfele csúszó vörösség, ilyenkor ugyanis forduljunk azonnal orvoshoz.

Rothadó dolog fogyasztása

Akár baktérium, akár vírus, akár toxin kerül belénk, ez azonnal védekező, gyulladásos választ provokál ki szervezetünktől. A test azonnal védeni kezdi magát, aktiválja a fehérvérsejteket, ezek pedig az érintett terület köré csoportosulnak és megtámadják az ott lévő kórokozót , ugyanakkor azt is megakadályozzák, hogy testünk más részeire is átterjedjenek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra