Miért jelenhetnek meg rajtunk furcsa foltok?

Kék-zöld foltokkal van tele, de nem emlékszik arra, hogy bármibe is beleütközött volna? Összegyűjtöttünk néhány okot, amiért zúzódások alakulhatnak ki rajtunk.

Több oka lehet annak, ha horzsolások, zúzódások jelennek meg rajtunk - összeszedtük azokat a dolgokat, amelyek a bőrfelszín alatti vérerek sérülését okozhatják.

Öregedés

Sebgyógyítás sebtében A háztartási balesetek során a védelmet nyújtó bőr megsérülhet, s "nyitott kapuként" elősegítheti a kórokozók szervezetbe jutását. Szakszerű sebellátással megakadályozhatjuk az elfertőződést, de ehhez egyet s mást a patikából is be kell szerezni. Kattintson a részletekért !

Az idő előrehaladtával a bőr elvékonyodik, egyre kisebb lesz a felszíne alatt húzódó, védő zsírréteg, és a kollagéntermelődés is lelassul. A vékony bőr pedig hajlamosabb a sérülésekre, ráadásul nehezebben is gyógyul. Így elég egy apró sérülés is ahhoz, hogy nagy, látványos véraláfutás alakuljon ki.

Napfény

A túl sok napozásnak, különösen annak, ha rendszeresen leégtünk, szintén a bőrt elvékonyító hatása van, emellett az UV-sugárzás roncsolja a bőr rugalmasságáért felelős kollagént is.

Mit jelezhetnek rajtunk a lila foltok?
Mit jelezhetnek rajtunk a lila foltok? Fotó: iStock

Gyógyszerek

Ez talán a leggyakoribb ok, mely miatt véraláfutások alakulhatnak ki rajtunk, még akkor is, ha nem történt sérülés. A vérhígító megakadályozzák, hogy a vérlemezkék összeálljanak, így bár csökken a vérrögök kialakulásának esélye, a sebgyógyulás lelassul, így az apró, szétpattant vérereket sem tudja olyan gyorsan "megragasztani" a szervezet.

Vaszkulitisz

A vaszkulitisz az különböző típusú autoimmun eredetű érgyulladások összefoglaló neve. A betegségek egyik tünete a purpurának nevezett vöröses-kékes foltok megjelenése, mely a begyulladt erek "szétrobbanása" okoz. A betegség további tünetei közé tartozik a légszomj és a kezek, lábak zsibbadása, érzéketlensége. Amennyiben ezeket tapasztaljuk magunkon, keressük fel az orvosunkat!

C-vitamin-hiány

Szerencsére meglehetősen ritka, hogy vitaminhiány alakuljon ki, de bizonyos betegségek esetén vagy túlságosan egyoldalú táplálkozás esetén jelentősen csökkenhet a szervezetünkben a C-vitamin mennyisége . Ez a vitamin nagyon fontos szerepet játszik a sebgyógyulásban, a kollagén termelődésében, és a bőr egészségének megőrzésében is. Ha nincs belőle elegendő a szervezetünkben, a vérerek könnyebben megrepedhetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra