Mennyi sóra van szüksége az embernek?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A túlélésben segít vagy egészségkárosító? - a sóról igencsak megoszlanak a vélemények. Mi igaz a közhiedelmekből, és mi az, amit a tudomány biztosan állít erről? Egy német-amerikai kutatócsoport új eredményeket tett közzé nemrégiben.

Csak nyúlnánk a sótartó után - máris szemrehányó pillantásokat kapunk az asztal túlsó oldaláról: végül is ma már mindeni tudja, hogy a só növeli a vérnyomást és emeli a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát. Még soha nem foglalkoztak az emberek ennyit a só fogyasztásával, mint ma - magyarázza a német orvos, Karl-Ludwig Resch a Die Welt című napilapnak. Tíz éve még csak tudományos téma volt, manapság pedig a tévéadások visszatérő eleme mindez - teszi hozzá a Német Egészségkutatási Központ ügyvezető igazgatója.
Ám az eredmények azért nem olyan egyértelműek, mint azt sokan hiszik - vagy ahogy azt szeretnék hinni. A tudományos életben ugyanis komoly viták folynak a konyhasó (nátrium-klorid, NaCl) élettani szerepéről. Egyelőre csak annyi biztos, hogy nem tudunk eleget a sóról. Eredetileg ez egy nagyon értékes kereskedelmi árucikk volt, ami a vízháztartás, a csontfejlődés, az idegrendszer és az emésztés számára is fontos. Március közepén egy német-amerikai kutatócsoport új lendületet adott a vitának: a só újabb lehetséges élettani előnyös hatását fedezték fel a tudósok.

A sós ételeket kívánja?

A túlzott sófogyasztás amagas vérnyomásegyik fő okozója, ezért a szakemberek számára igen érdekes lehet az a nemrégiben közzétett tanulmány, miszerint a magas vérnyomással küzdők általában kifejezetten kívánják a sós ételeket. Tudjon meg többet, kattintson!

Korábban is ismert volt, hogy ha az ember túl sok sót eszik, akkor ezt a felesleget a bőr tárolja. De miért? A kutatók most azt ismerték fel, hogy a nátrium-kloridból a nátrium a sebek környékén gyülemlik fel. Ez az egereknél és az embernél is így van. A rágcsálók esetében az is kiderült, hogy a só az immunvédekezést erősítette.

A tárolt sóval a bőr a fertőzést kiváltó kórokozókkal szemben védekezik - magyarázza eredményüket a kutatásról szóló tanulmány egyik társszerzője, Jonathan Jantsch, aki a Regensburgi Egyetemen dolgozik. A só aktiválja a falósejteket, amelyek megsemmisítik a kórokozókat - írják a tudósok a Cell Metabolism című folyóiratban. Ugyanakkor Jantsch szerint ez az eredmény nem sarkallhatja az embereket arra, hogy mértéktelenül fogyasszanak sót. Aki túl sokat eszik belőle, azt továbbra is fenyegetik a szív- és érrendszeri betegségek.

A só fontos a test számos funkciója szempontjából, só nélkül nem maradnánk életben. A sejtek folyadék- és tápanyagháztartásának egyensúlya is felborulna e nélkül, s az anyagcserében is zavar állna be. Ezért van minden ember testében körülbelül 200 gramm só - ez érzékelhető abból, amikor könnyezünk vagy izzadunk.

A sófogyasztás fontos az emberi test számára

A sófogyasztás fontos az emberi test számára


Az, hogy mennyire fontos a só egy élőlény számára, az kitűnik az állatkísérletekből is. A nátrium az egyetlen anyag, amit az állatok is érzékelnek, ha hiány van belőle. Ezért céltudatosan keresik a lehetőséget, hogy az egyensúlyt helyreállítsák - magyarázza Hubert Spiekers, a Bajor Mezőgazdasági Hivatalhoz tartozó Állatélelmezési és Takarmányozási Intézet vezetője. Ha az állatok nem jutnak elég sóhoz, földet esznek, vagy fát harapdálnak. A haszonállatoknál a sót a takarmányba keverik, de van, ahol külön adagolják nekik (németül és franciául "nyalókőnek" nevezik a sótömböket, amelyeket az állatok nyalogathatnak).

De mennyi sóra van szüksége az embernek? Resch szerint ezt még kutatni kell, egyelőre nincs olyan tanulmány, amely megbízhatóan kimutatná, hogy a sófogyasztás káros. Tudományos szempontból a só még mindig csak egy "fantom" - fogalmazott. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanakkor magabiztos: a csökkentett sófogyasztás a WHO szerint mérsékli a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát. Így emberéletek milliói menthetők meg. Jelenleg azonban az emberek általában napi tíz gramm sót vesznek magukhoz, mi a WHO által ajánlott dózis kétszerese.

A sófogyasztás szerepét azért nehéz megfigyelni, mert az emberek nem önmagában eszik ezt az anyagot - és függ az életkörülményektől, a teljes táplálkozástól. Resch szerint egyszerűen lehetetlen kizárólag a sót megfigyelni. Ugyanakkor vannak azért rizikócsoportok: a vesebetegek és a magas vérnyomással küzdők.

Keressük az Év magánrendelőjét!

Ossza megmásokkal is személyes
tapasztalait!

Szavazatával wellness hétvégét nyerhet!

Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Csicseriborsó-levesCsicseriborsó

Csicseriborsó-levesKülönleges finomság, melyet az egész család szívesen fogyaszt

Aranyér és a sportSport

Aranyér és a sportMozogjon a keringéséért!

Van megoldás?Striák

Van megoldás? Mik azok a striák, és mit lehet tenni ellenük?

Természetes bőrápolókBőrápolás

Természetes bőrápolókA 8 legnépszerűbb szépítő növény

A zsíros korpaKorpásodás

A zsíros korpaEgy alattomos fertőzés eredménye

TSH-szintPajzsmirigy

TSH-szintMekkora az ideális érték?

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiFogamzásgátló

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiOlykor felborul a ciklus és rendszertelenül jelentkezik a vérzés

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +25 °C
Minimum:
+5, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a Dunántúlon borongós, máshol változóan felhős időre van kilátás, naposabb tájak délkeleten fordulhatnak elő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag