Más a testük azoknak, akik rendszeresen kávéznak

Néhány csésze kávé megivása segíthet abban, nehogy az artériáink eltömődjenek - vélik koreai kutatók. A nehezen "átjárható" artériák a szívbetegségek rizikófaktorai.

Ez történik azzal, aki rendszeresen kávézik?

Dél-koreai tudósok korábban 25 ezer férfi és nő - mindannyian munkavállalók - adatait elemezték. Az érintettek munkahelyi rutin egészségügyi ellenőrzéseken estek át. Azok a dolgozók, akik mérsékelt kávéfogyasztók (3-5 csésze naponta), kevésbé mutatták szívbetegség korai, illetve megelőző tüneteit. A korábbi kutatási eredmények a BBC szerint újra megnyitják a vitát arról, hogy vajon a kávé jót tesz-e a szívnek, vagy sem.

Tudta-e? A koffein egy alkaloid, ami több mint 60 növény (például kávé, mate tea, kakaó) magjában, leveleiben és termésében előfordul. A központi idegrendszert serkentő vegyület javítja az éberséget és a koncentrációt. A kávék koffeintartalma tág határok között változik, függ többek között a fajtától, a keveréktől és a pörköléstől: a robusta kávé több mint kétszer annyi koffeint tartalmaz, mint az arabica. Minderről ugyanis igencsak ellentmondóak az eddigi kutatási eredmények. Bizonyos tanulmányok szerint a kávéfogyasztás kapcsolható a szívre ható rizikófaktorokhoz. Ilyen például a megemelkedett koleszterin-szint és a vérnyomás. Mások viszont azt sejtetik, hogy az ital némi védelmet is nyújthat a szívnek. Egyelőre azonban nincs mindent eldöntő bizonyíték, és a mostani tanulmány is, amelyet a Heart című tudományos szaklapban jelentettek meg a dél-koreai tudósok, csupán kiegészíti az eddigi képet.

Akkor a kávé most árt a szívnek, vagy sem? kávéfogyasztás koffein érfal koszorúér szívbetegségek kávézás
Akkor a kávé most árt a szívnek, vagy sem?

Mennyi kávét fogyasszunk naponta?

A kutatók a szív ellátásáért felelős artériákat, a koszorúereket (coronaria) vizsgálták elsősorban. A szív-koszorúér-betegségekben a coronariák eltömődnek, minthogy fokozatosan zsíros anyagok gyülemlenek fel az érfalaikon.

A kutatók az érfalon kis mennyiségben lerakódó kalciumra koncentráltak a felmérés során. A koszorúerekben ez az elváltozás jelentheti ugyanis azt, hogy a szívbetegséghez vezető folyamat esetleg elindult. A dél-koreai munkavállalók közül egyiknek sem volt kifejezett szívbetegsége, de több mint egytizedüknél látható kalciumlerakódást érzékeltek a vizsgálatok során. A kutatók ezután az adatokat összehasonlították a munkavállalók "önbevallásával", mármint azzal, hogy mennyi kávét fogyasztanak naponta. Mindennek során más szívre ható rizikófaktorok hatását is igyekeztek kiszűrni. Így a dohányzás és például a szívbetegségek családi előfordulását szintén figyelembe vették a végső konklúzió levonása előtt.

[TOP-CIKKEK-AJANLO]

Egészségesebb, aki nem iszik kávét?

Azok az emberek, akik néhány csésze kávét ittak naponta, kevésbé mutatták annak a jeleit, hogy kalcium rakódna le a koszorúérfalaikon, mint azok, akik többet ittak ennél. Ám a mérsékelt kávéfogyasztók artériája azokénál is egészségesebb volt, akik egyáltalán nem ittak kávét.

A tanulmány szerzői szerint további kutatásra van szükség ahhoz, hogy megerősítsék és tisztázzák a kapcsolatot a jelenségek között. A kávé többek között koffeint, egy stimuláló anyagot tartalmaz, de számos más komponense is van. Egyelőre azonban nem tisztázott, hogy melyik komponensnek milyen hatása van.

A brit szívalapítvány (British Heart Foundation) munkatársa, Victoria Taylor szerint ugyanakkor a koreai eredmények megítélésénél figyelembe kell venni, hogy az ázsiai országban mások az étkezési szokások . Így a brit lakosságra más étrendi tényezők hatnak, mint a koreaiakra. A koreaiak életvitele is eltér az európaiakétól, ezért ezt is figyelembe kell venni, mielőtt átfogó következtetéseket vonnánk le az eredményekből.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra