Korábban diagnosztizálhatják a hasnyálmirigyrákot

Egy vizeletvizsgálattal egyedül Nagy-Britanniában több száz embert lehetne megmenteni a hasnyálmirigyráktól évente.

A londoni Queen Mary University kutatói ugyanis azt állítják: három olyan fehérjét azonosítottak, amelyek a hasnyálmirigyrákot igen korai állapotában és igen pontosan is azonosítják.

A hasnyálmirigyrákos esetekben előforduló kromoszóma-sérülések mértéke alapján a daganatnak négy különböző típusát sikerült elkülönítenie egy nemzetközi kutatócsoportnak. Ez az eredmény új terápiák kidolgozásához is vezethet. Kattintson! Mivel a hasnyálmirigyrákot korai állapotában eddig alig tudták diagnosztizálni, és mert ez az egyik leghalálosabb ráktípus - a diagnózistól számított öt év elteltével a hasnyálmirigyrákosok 3 százaléka marad csak életben -, kifejezetten ígéretesnek tűnik az a brit módszer, amely vizeletteszt segítségével szűri ki a veszélyeztetett embereket. (Hasnyálmirigyrák vetett véget Patrick Swayze, Luciano Pavarotti és Steve Jobs életének is.)

A hasnyálmirigyrák diagnózisa azért is problémás, mert a korai fázisban jelentkező tüneteket - a hátfájást, a súlycsökkenést és a reflux vagy izomhúzódás számlájára írják. Ha a tumorokat ebben a fázisban találnák meg, sokkal könnyebb lehetne műtéti úton kezelni a rákot, ezzel pedig a 3 százalékos túlélési arány könnyen 60 százalékra is nőhetne - állítják a brit kutatók.

Vizeletteszttel kimutatható lehet a hasnyálmirigyrák

A vizeletből kinyerhető fehérjeminta azért is kiemelkedő fontosságú, mert nemcsak a hasnyálmirigyrákot lehet kiszűrni vele, hanem a krónikus hasnyálmirigy-gyulladást is: sok esetben ez a két betegség nagyon nehezen különböztethető meg egymástól. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a hasnyálmirigyrákot mi váltja ki, de az eddigi adatok szerint veszélyeztetettebbek a láncdohányosok, a túlsúlyosak, az 50 év felettiek és a frissen diagnosztizált cukorbetegek, illetve azok, akiknek a családjában már előfordult ilyen betegség.

Mind a Queen Mary University kutatói, mind pedig a hasnyálmirigyrákkal foglalkozó kutatók igen reménykedőek azzal kapcsolatban, hogy a módszer átjut a klinikai tesztfázison és bekerül a gyakorlatba. Minderről többet a Clinical Cancer Research szakfolyóiratban lehet megtudni.

Forrás: DailyMail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra