Koleszterincsökkentők: a vesére károsak?

Egy friss tanulmány szerint azoknál, akik koleszterincsökkentés céljából túl sok sztatint juttatnak a szervezetükbe, megnő a vesebetegségek kockázata.

A BMJ című lap márciusi számában megjelent vizsgálat kimutatta, hogy azok, akik nagy mennyiségű sztatint vettek be, 34 százalékkal nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba valamilyen veserendellenességgel, mint azok, akik csak alacsony dózisban kaptak, ráadásul ez a kockázati növekedés még két évvel a kezelésük után is fennállt.

A sztatint számos orvos írja fel a vér koleszterinszintjének csökkentése érdekében, mivel igen hatásos szer, ugyanakkor ismert mellékhatásai között szerepel a máj károsodása, izomfájdalom vagy gyengeség. Vesekárosító hatására csak nemrégiben hívták fel a figyelmet a szakemberek.

Ajánljuk rizikótesztünket, csak egy perc kitölteni! Számolja ki, mennyire fenyegeti a magas koleszterinszint "réme"! A vizsgálat során a kanadai kutatók több mint kétmillió, 40 éves vagy annál idősebb sztatint szedő személyt követtek nyomon, akik egy része már eleve küzdött vesebetegséggel. A szakemberek megállapították, hogy akiknek már eleve volt gondjuk a veséjükkel, annál a vesekárosodás kockázata nem nőtt meg, ám akiknek korábban nem volt ilyen jellegű betegségük, és nagy dózisú sztatint kaptak, azoknál megemelkedett a vesekárosodás kockázata.

A kutatást vezető Colin Dormuth, a British Columbia Egyetem járványügyi szakembere elmondta, hogy a jelenség hátterében álló okok egyelőre ismeretlenek, ám korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a sztatinkezelés következtében gyakran megnő a vizeletben levő fehérjemennyiség, ami a vesebetegség előjele is lehet a sötét vizelet, a vizelési nehézségek vagy a vizelési inger csökkenése mellett.

Abban valamennyi szakember egyetért, hogy a sztatin szedésének abbahagyása nem megoldás, ezért a legjobb, amit egy beteg tehet, ha kezelőorvosával részletesen megbeszéli a gyógyszer előnyeit és hátrányait, valamint rendszeresen ellenőrizteti vesefunkcióit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra