Humánmeteo: nem javul a levegőminőség

Kedden sem érkezik front térségünkbe, tovább romlik a levegő minősége. A feldúsult szennyezőanyagok nem csak a keringési, de a légzőrendszert is terhelik, fejfájásos és köhögéses panaszokat okozhatnak. A napos vidékeken azonban javul a hangulat és a közérzet.

Kedden is elkerülik a frontok a Kárpát-medencét, ennek következtében viszont a nyugalomba került levegőben egyre jobban felhalmozódnak a közlekedésből és a fűtésből származó különböző káros anyagok. A növekvő légszennyezettség elsősorban a légzőrendszert terheli meg jelentősen, többeknél légúti irritációt, köhögéses panaszokat okozva. A párás időben fokozódik a megfázásveszély is, így ilyenkor kiemelten fontos, hogy betartsuk az általános higiéniai szabályokat. A fertőzések ellen leginkább az immunrendszer erősítésével védekezhetünk, ezért ajánlott rendszeresen C-vitamint fogyasztani.

A jelenlegi időjárási helyzet leginkább a légzőszervi megbetegedésben szenvedők számára kedvezőtlen, az idősek és a gyerekek pedig különösen veszélyeztetettek ebben az időszakban. Fontos, hogy az érintettek, ha tehetik, minél kevesebb időt töltsenek a szabad levegőn, a szellőztetést is halasszák inkább a kora délutáni órákra. Ugyanakkor a szennyezett levegő a keringési rendszerre is jelentős negatív hatást gyakorol: az arra hajlamosaknál vérnyomás-ingadozást idézhet elő, a fejfájással küzdők tüneteit is fokozhatja. A fej görcseinek csökkentésére borsmentatea fogyasztása ajánlott, gyerekek esetében pedig almahéjtea nyújthat segítséget a panaszok ellen. A hidegre érzékenyek körében ezen kívül a görcshajlam is növekszik.

Az ország nagyobbik részén továbbra is szürke és lehangoló marad az időjárás, sokan egyre elgyötörtebbnek érezhetik magukat, kedvetlenek lehetnek. Jó hír viszont, hogy az északi, északnyugati megyékben napsütésre is számíthatunk, ami nemcsak a hangulatunkat befolyásolja kedvezően, hanem hő- és komfortérzetünket is.

A levegőben egyre jobban felhalmozódnak a különböző káros anyagok
A levegőben egyre jobban felhalmozódnak a káros anyagok (fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Az ország középső harmadán és az északi megyékben, valamint az Alföld területén hajnalban több helyen ködképződésre kell számítani, megnövekszik a légszennyezettség szintje. A forgalmasabb városi csomópontokban reggel elsősorban a PM10 és a nitrogén-dioxid koncentrációja emelkedhet a levegőben az egészségügyi határérték fölé, helyenként azonban napközben is a kritikus érték felett marad.

A közlekedés során reggel egyrészt a pára- és ködfoltokban lecsökkent látástávolság, másrészt a lefagyott vagy jeges útszakaszok növelik a balesetveszélyt. Ezeken a területeken javasolt mérsékelni a sebességet, továbbá a síkosabb utakon ajánlott kerülni a hirtelen fékezést és irányváltás is - javasolja a Meteoklinika .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra