Hölgyeim, egyenek csokit egy éven át!

Brit kutatók olyan hölgyek jelentkezését várják, akik egy éven keresztül minden nap hajlandók csokoládét enni - persze mindezt szigorúan az orvostudomány kedvéért.

A Kelet-Anglia Egyetem és egy norwichi kórház kutatói arra próbálnak fényt deríteni, hogy a csokoládé csökkentheti-e a szívbetegség kockázatát, és vizsgálatukhoz 40 hölgy segítségére lenne szükségük.

A hölgyek többségének "belga gyártók által speciálisan készített sötét csokoládéból" kell elfogyasztania

Menopauzakét szeletet egy éven át minden nap, majd vizsgálatokat végeznek rajtuk, hogy ellenőrizzék szívük egészségi állapotát. A többieknek hagyományos csokoládét kell enniük placebo gyanánt.

A lehetőséget fontolgató csokirajongók számára azonban van egy buktató: a kutatásra olyan önkéntesek jelentkezését várják, akik már átestek a menopauzán, de nem haladták meg a 75 éves életkort, és 2-es típusú diabéteszben szenvednek.

A kísérlet koordinátora, Peter Curtis a következőket nyilatkozta: "A sikeres eredmény lehetne az első lépés ahhoz, hogy új módszereket fejleszthessünk ki a szívbetegség fokozott kockázatának kitett emberek életének javítására."

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra