Hiperaktív hólyag

Hiperaktív hólyag vagy inkontinencia? Ugyanarról van szó, netán új betegség a láthatáron? A vizelet-inkontinenciákhoz sorolható, de azon belül elkülöníthető tünetegyüttes. A láthatáron lévő gyógyszeres kezelés indokolhatja, hogy külön szóljunk róla.

Nem minden inkontinenciában hiperaktív a hólyag

Az inkontinenciák öt alcsoportja közül a késztetéses vagy sürgősségi inkontinenciák közé sorolódik. Miben is áll a jellegzetes tünetegyüttes? Amint neve is mutatja, a hólyag izmainak hirtelen jelentkező, görcsös összehúzódását érzékeli az érintett úgy, hogy azonnal el kell érnie a mellékhelyiséget. Ez nem csupán fenyegető érzet, hanem sajnos be is következik. Sokaknak elképzelhetetlen, hogy felnőtt korban megtörténhet, pedig nem egyszer teljesen átnedvesedhet nem csak az alsónemű, hanem a felsőruházat is, igen kellemetlen helyzetbe hozva inkontinenciával küzdő embertársunkat.

Hogy pontosan mitől következik be ilyen viharosan a vizelési inger, általában nem tudható pontosan, bár a legújabb eredmények valamilyen ideg és izom közötti információs defektre utalnak, s ha ez így van, akkor valamilyen hírvivő-molekulával lehet befolyásolni, orvosolni a bajt, pontosabban a hólyagot körülvevő vizeletürítő izomzat működését.

Mielőtt azonban bárki ebben az irányban kezdene kutakodni, tudnunk kell, hogy számos olyan dolog is okozhat vizelettartási nehézséget, ami - mondjuk - a hólyag maximális térfogatát csökkenti, de lehet valami gyulladás nyomán fellépő ingerlékenység is, aminek teljesen más oka van. Ehhez jönnek hozzá nők esetében azok a sérülések, amelyeket sajnálatos módon elég nagy számban kénytelenek elviselni szülés, a szülés helytelen levezetése vagy későbbi nőgyógyászati műtétek során. A vizeletelvezető és nemi apparátus szó szerint rendkívül szorosan kapcsolódik egymáshoz, így - bár nem volna szabad így lennie - a gyógyító műtétek során is történhet olyan sérülés, ami a hólyag rögzítésének vagy beidegzésének megsértésével okozhat inkontinenciát.

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a korral gyengülő izomzat és kötőszövetek önmagukban is csökkenthetik a reflexes és akaratlagos vizelettartás hatékonyságát.

Inkontinens fejlett kontinens?

Az inkontinencia két okból gyakoribb a fejlett országokban, így az európai és az Észak-amerikai kontinensen. Egyrészt, mert alig mozgunk, s főként keveset tartózkodunk állva, guggolva, keveset gyaloglunk, másrészt, mert fejlett egészségügyünknek módjában áll sokat foglalkozni ezzel a tünettel, míg máshol az embereknek kisebb bajuk is nagyobb annál, hogy egyszer-egyszer elcsöppen a vizelet. Nos, az irritábilis vagy hiperaktív hólyag azért ennél drasztikusabban is el tudja rontani a hétköznapokat.

Nincs pontos adatunk, hogy a különböző vizelet-inkontinenciák közül mekkora hányada felel meg az irritábilis hólyagnak, ráadásul, ugye, nehéz is elkülöníteni. Becslések szerint minden tizedik embert érint. Valószínű azonban, hogy nem mindannyian szorulnak orvosi kezelésre. Vizeletvesztésük inkább intő jel, hogy figyeljenek intimtájékuk edzésére, mozogjanak sokat.

Bár a férfiak e tekintetben szemérmesebbek, ők sem teljesen érintetlenek ezügyben, jóllehet, valószínűleg az érintett nők mintegy ötször-hatszor annyian vannak.

Na, akkor mégis mi ez?

Legfőbb tünete a túl sűrűn jelentkező, 24 órán belül nyolcszori vagy annál is gyakoribb vizelési inger, miközben - mint tudjuk - naponta 4-5 vizeletürítéssel be kellene érnünk. A gyakori vizelési inger ráadásul átlagban legalább kétszer a nyugodt éjszakai pihenéstől is megfoszt. Másrészt azért idegesítő, mert hirtelen és elnyomhatatlanul jelentkezik vizelési inger. A többségnél a gyakoriság és az inger sürgető volta egyaránt megfigyelhető. Az idegi eredetet valószínűsíti, hogy a kellemetlenség többnyire jellegzetes körülményekhez társul. A hideg végtagok vagy vízcsobogás, bármilyen vízzel kapcsolatos élmény kiválthatja.

Mindaddig nem kell megijedni, míg vízhajtó hatású ételek - cseresznye, kávé, alkohol - meglepően gyorsan, heves vizelési ingert okoznak, de ezt akaratlagosan 10-15 percig is vissza tudjuk tartani. Akinek azonban valóban hiperaktív a hólyagja, ne kockáztasson efféle étkekkel, mert valószínűleg pórul jár. A vizelettartási nehézség kóros voltát valószínűsíti, ha egyéb szokatlan, fájdalmas panaszok is társulnak hozzá:

- A végül távozó vizelet mennyisége kevés, jóval kevesebb 200-300 ml-nél.

- A vizeletürítés fájdalmas, nem kívül, a külső nemi szerveknél, hanem beljebb is csípő, égető érzést okoz.

Meghatározó nyomásviszonyok

Mitől működik kiszámíthatatlanul a hólyagürítés? A húgyhólyagot ürítő - ún. detrusor izom - normálisan csak telített hólyag esetén kap parancsot az összehúzódásra. A hólyag teljesen telített állapotában is fel tud még venni néhány ml folyadékot a vese felől. A kényszeres vizelés oka tehát nem a túl sok vizelet, hanem a rosszul utasítható hólyagfal, azaz annak izomzata, a hólyagfalat kívülről alkotó, ún. detrusor izom.

Ha ez az izom összehúzódásával nagyobb nyomást gyakorol a hólyagban lévő folyadékra, mint amit az akaratlagosan irányítható harántcsíkolt záróizommal ellensúlyozásként létre tud hozni az ember, a vizelés megindul.

Ez vagy akkor következhet be a jelenlegi elgondolások szerint, ha a hólyag valamilyen fertőzés, hólyagkő, tumor vagy valamilyen egyéb szervi elváltozás miatt sokkal érzékenyebb a normálisnál, vagy pedig valami módon a detrusor izom idegi irányítása szenved csorbát, nos, ez esetben lehetne beavatkozni az információáramlást befolyásoló gyógyszerekkel.

Nem árt, ha látja orvos

Az inkontinencia általában "jóindulatú" kellemetlenség, azaz nem súlyos betegség húzódik meg mögötte. Tabu volta is hozzájárul, hogy halogassa az ember az orvoshoz fordulást, de azért nem kizárt néhány orvosi ellátást igénylő ok sem.

Tekintse meg orvoslistánkat a hiper­aktív hólyag témában! Végigtekintve azokat az állapotokat, amelyekhez társulhat hiperaktív hólyag szindróma, amelyek okozzák vagy súlyosbítják azt, bárki beláthatja, hogy ezekkel sem árt orvost felkeresni: Férfiaknál ilyen a jóindulatú prosztata megnagyobbodás. A prosztata-műtétek, lévén, hogy a prosztata mintegy alulról rögzíti a férfi hólyagot, szintén okozhatnak zavart a hólyag működésében. A nőknél már sokkal szélesebb a paletta. A méh eltávolító műtéte (hiszterektómia), miómák és valódi petefészek-tumorok jelenléte, hüvelygyulladás, a szeméremtájék, sérülései, hegesedése (például gátmetszés nyomán), abnormális szexuális szokások, hibás intimhigiéniai gyakorlat, húgyúti fertőzések, idegentestek - kövek - vagy tumorok előfordulása a hólyagban, alsó húgyúti gyulladások kedvezhetnek a hiperaktív hólyag kialakulásának.

A tüneteknek okai lehetnek mindkét nemben a központi idegrendszeriek is, és nem beszéltünk még a nehezen feltérképezhető lelki okokról, a mindent befolyásoló stesszről, szorongásról.

Nem árt az elővigyázatosság!

A hiperaktív hólyag és mindenféle inkontinencia kezelése az urológus és a nőgyógyász felségterülete. A nők nem csak azért szenvednek hólyagjukkal többet, mert a gyermekszülés jobban igénybe veszi ezt a testtájékot, és sokkal rövidebb húgycsövükön keresztül hamarabb feljuthatnak a kórokozók hólyagjukig. Sajnos a már fiatal korban indokolatlanul elvégzett nőgyógyászati beavatkozások is jó melegágyai a későbbi hólyagproblémáknak. Ezért amikor orvoshoz fordulnak, maguk is gondolják végig kórtörténetüket, mióta kezdődtek a panaszok, az első apró jelek, netán milyen beavatkozást követően. Gondosan mérlegeljék, bíznak-e korábbi nőgyógyászukban. Érdemes inkább több orvos - urológus és nőgyógyász, netán belgyógyász vagy egyéb orvosok - véleményét összevetni, mielőtt elhatározzák magukat akár a kezelés, akár a kezelőorvos megválasztásában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra