Halálos betegséget jelezhet az ájulás

A sürgősségi esetek mintegy 1-3 százalékát teszik ki a hirtelen ájulások, melyek a legtöbb esetben nem jelentenek komoly veszélyt, de előfordul, hogy egy potenciálisan halálos betegség előjelei. Ilyen betegség lehet például az szívritmuszavar.

Sajnos a mentő- vagy ügyeletes orvosoknak nem feltétlenül áll rendelkezésükre megfelelő módszer a betegségek rögtönzött felfedezésére. Legalábbis így volt ez mostanáig, de most egy kilenc kérdésből álló kérdőív segíthet a komoly betegségek kiszűrésében.

Az Ottawa Hospital és a University of Ottawa kutatói által készített teszt a napokban jelent meg a Canadian Medical Assoiciation Journalban. A kutatást vezető Venkatesh Thiruganasambandamoorthy szerint az ájulás nagyon nagy problémát okoz, ráadásul a kezelés kórházanként eltérő.

Az eszméletvesztés nem ritka jelenség, az emberek 35-40 százaléka legalább egyszer elájul élete során. De 10 emberből 1 esetében a sürgősségire került betegeknél valamilyen még nem látható, nagyon komoly betegségről van szó. A páciensek 7-23 százaléka egy hónapon belül valamilyen komolyabb tünettel is számolhat és nem ritka, hogy kórházi kezelésre szorulnak.

Az új, kilenc kérdésből álló teszt képes előre jelezni az olyan betegségeket, mint a rendszertelen szívverés, szívroham , sőt akár a halál. Ha a teszt eredménye alapján nagy a valószínűsége, hogy komoly betegség léphet fel, akkor az orvos további vizsgálatokat írhat elő.

Az emberek 35-40 százaléka legalább egyszer elájul élete során

Az emberek 35-40 százaléka legalább egyszer elájul élete során

A teszt elkészítéséhez a csapat 4030 beteg adatait vizsgálta meg, akik közül 147-nél léptek fel komoly tünetek, miután egy egyszerű ájulás után hazaengedték őket a kórházból. Az orvosok végül 43 előrejelző-lehetőséget különítettek el, amit utóbb 9 különböző faktorra bontottak, ezekkel már hatékonyan tudták kiszűrni azokat, akik veszélyben vannak.

Ilyen faktorok lehetnek többek között:

  • az ájulás okának orvosi diagnózisa
  • olyan általános, és veszélytelen okok az ájulásra, mint a zsúfolt meleg helyiségek, a hosszú ácsorgás, az intenzívfélelemvagy fájdalomérzet
  • korábbi szívpanaszok
  • abnormális EKG
  • a troponin nevű szívizomfehérje túltengése

A kutatók reményei szerint a jövőben sokkal kevesebb ember kerül majd hosszú időre kórházba ájulás után, mert az orvosok képesek lesznek hatékonyan kiszűrni a mélyen lappangó betegségeket.

Forrás: www.medicalnewstoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra