Ezek az okok, amiért mindig fáradt

Az alváshiány nem az egyetlen dolog, ami leszívja az energiáinkat. Sok apró tényező összhatása képes igazán kimeríteni az embert szellemileg és fizikailag egyaránt. Nézzük, hogy melyek is ezek.

Aki nagyobb fizikai megerőltetés (a legjobb esetben nem munka, hanem például egy megerőltető túra) után van, ha egy szellemileg megterhelő, értekezletekkel, határidős feladatokkal teli nap után tér haza, ha egyszerre több dologra kell koncentrálnia, hogy helyt tudjon állni a munkahelyén, a családjában és a társadalmi, közösségi kapcsolataiban - s a potenciális nehézségek sora még itt egyáltalán nem ér véget -, úgy érezheti, hogy jártányi ereje sincs.

De a kimerülés érzése az egyes embereknél különböző. Vannak, akik tele vannak energiával, s akadnak, akik gyorsan kifáradnak. A különbségeket nem csak genetikus vagy karakterbeli eltérések, hanem számos kisebb tényező összhatása okozhatja.

A testmozgás mellőzése, ha fáradt

A University of Georgia tanulmánya szerint a (például munkájuk miatt) sokat üldögélő, de egyébként egészséges felnőttek, akik heti három napon mindössze 20 percig végezetek fizikai gyakorlatokat, kevésbé érezték magukat kimerültnek és több feszültnek mindössze hat hét után. A rendszeres testmozgás növeli erőt és kitartást, illetve segít a szív- és érrendszernek, hogy gyorsabban szállítson oxigént és tápanyagokat a szöveteknek. Így akkor sem szabad kihagyni az edzést, ha úgy érezzünk, összeroskadunk a következő pillanatban.

Nem iszik elég vizet

Amy Goodson dietetikus, a texasi Ben Hogan Sportorvosi központ orvosa szerint már az enyhe dehidratáltság - amely mindössze 2 százalékos folyadékveszteséget jelent - lehúzza az energiaszintet. A dehidratáció ugyanis a vértérfogat csökkenését okozza, amitől a vér sűrűbb lesz. Ez a folyadékkörforgás sebességének csökkenését eredményezi, azaz kevesebb oxigén és tápanyag jut el az izmokhoz és szervekhez. Azaz a folyadék utánpótlásról mindig gondoskodni kell.

Nem fogyaszt elegendő vasat

A vashiány miatt lomhának érzi magát az ember, ingerlékeny, gyenge és dekoncentrált lesz. A probléma Goodson szerint megint ugyanaz, mint az előbb: kevesebb oxigén utazik az izmokhoz és a sejtekhez. A vas bevitelének növelésével csökkenthető a vérszegénység kockázata. Ehhez megfelelő ételekre van szükség: sovány marhahús, bab, tofu, tojás, sötétzöld leveles zöldségek és dió feltétlenül legyen az étrendben, amelynek tartalmaznia kell magas C-vitamin (amely javítja a vas felszívódását), tartalmú étkeket is. A vashiány miatt meghúzódhat más egészségügyi probléma is, így a vashiány tünetei miatt jobb orvoshoz fordulni.

A maximalista jobban fárad

Aki a teljes tökéletességre törekszik, szinte sohasem képes befejezni a munkát, s ez sokkal nehezebbé és hosszabbá válik, mint szükséges - állítja Irene S. Levine, a New York-i orvostudományi egyetem pszichiátria professzora. Ha valaki irreális célokat tűz ki, sohasem lehet elégedett, ami mentális fáradtsághoz vezet, hiszen sohasem lehet elégedetten megpihenni és végig tekinteni az elért eredményeken. Jobb visszaereszkedni a földre.

Bolhából elefántot

Ha valaki minden apróság miatt aggódik, végül az élete másból sem fog állni, hiszen annyi minden van, ami miatt azt gondolhatnánk, hogy a dolgok majd rosszul fognak folytatódni. De ugyanannyi pozitív jelzés van, azokra inkább érdemes figyelni, ha nem akarjuk folyamatos, fárasztó küzdelemként felfogni az életet.

A krónikus fáradtság szindróma (CFS) egy rejtélyes betegség, amelynek az egyik elsődleges tünete mi más, mint a fáradtság. Honnan tudhatjuk, hogy betegek vagyunk, és nem egyszerűen az energiánk fogyott el? Íme a részéletek!

Az elmulasztott reggeli hatása

Reggel a szervezetnek szüksége van egy kis energiára, mert az éjszakai alvás alatt a szervezet felhasználja a rendes tartalékainak jelentős részét. A reggelizés , meg egy kis reggeli testmozgás beindítja az anyagcserét, ami egész napon át tartó jótékony hatást fejt ki. Reggelire sovány fehérje és egészséges zsírok és rostok kellenek. Aki reggelizik, az a felmérések szerint tovább kitartó marad, mint aki hanyagolja ezt az étkezést.

A gyorsétel rabjai

Azok az ételek, amelyek tele vannak cukorral, egyszerű szénhidrátokkal, magas a glikémiás indexük, a vércukorszintet lódítják meg és nem az energetizáltságot. A magas vércukorszint az éhségérzet forrása, ami az ülőmunkát végzőket ráirányíthatja az elhízás pályájára. Az pedig tényleg képes lelohasztani az ember fizikai és szellemi kondícióját is.

Aki nem tud nemet mondani, bajban van

Sokan félnek nemet mondani az újabb és újabb megbízásokra, amelyek főnöktől vagy a kollégáktól érkeznek. Ez nem csak a munkaidő meghosszabbodását jelenti, hanem feszültséget teremt családi körben is, ami érzelmileg nagyon elfáraszthatja az embert. Aki nem áll a sarkára, és nem mond nemet, bizony bajba juthat. Ha emiatt elveszik az állása, gondolja végig, hogy vajon a folyamatos beletörődéssel nem az egész élete veszik-e el napról napra.

A túlhajszoltság hamar gondokat okozhat

A túlhajszoltság hamar gondokat okozhat

A rendetlen irodai környezet

Egy vicces irodai felirat szerint "A rend a gyengék ismérve, a zseni átlát a káoszon". Csakhogy a zsúfolt és rendetlen íróasztal korlátozza az összpontosítás, és az információfeldolgozás képességét - mutatta ki a Princeton egyetem tanulmánya. Ha a nap végén rendben marad ott az íróasztal, az segíteni fogja a másnapi munkát.

Munka a szabadság alatt

Senki sem pótolhatatlan, s a szabadság alatt a kollégáknak el kell végezniük a legsürgősebb teendőket. A pótolhatatlanságot senkivel sem szabad saját magával szemben éreznie, s jó, ha a főnök is tisztában van ezzel. Na és azzal is, ha a munkatársaknak nem sikerül a szabadság alatt regenerálódni, akkor hosszú távon biztosra lehet venni a kimerültségüket. A strandon céges e-maileket olvasgatni pedig egyenes út a kiégéshez , a kreativitás és a munkakedv elvesztéséhez.

Pár üveg bor lefekvés előtt

Az esti iszogatás és alkohollal való lazítás elsőre jól hangzik, de másodjára könnyen visszaüthet. Az alkohol kezdetben tompítja a központi idegrendszert, ami nyugtató hatású, de ez végül is szabotálja az alvás fenntartását - mondja Allen Towfigh, a New York-i Neurológiai és Alvásgyógyászati Intézet orvos-igazgatója. Az alkohol egy visszapattanó hatást eredményez, amennyiben képes hirtelen megugrasztani az adrenalin rendszert. Ezért aki iszik lefekvés előtt, nagyobb valószínűséggel ébred fel éjszaka, azaz nehezebben pihen és regenerálódik. Dr. Towfigh ezért azt ajánlja, hogy ne fogyasszunk alkoholt 3-4 órával a lefekvés előtt.

E-mailek nézegetése lefekvéskor

A telefon és a tablet vakító fénye kibillenti a szervezetet természetes cirkadián ritmusából, elnyomva a melatonin hormont, amely segít szabályozni az alvás és ébrenlét ciklusát. Dr. Towfigh szerint a digitális eszközök világítására való érzékenység személyenként különböző lehet, de jó ötlet, ha 1-2 órával lefekvés előtt már nem zaklatjuk ilyesmivel a szervezetünket. Ha nem lehet elkerülni az üzenetek ellenőrzését, akkor legalább 35 centiméter távolságról jó ránézni a képernyőre az alvászavar kockázatának csökkentése miatt.

Túlságosan sok koffein kell a nap átvészeléséhez

Tanulmányok azt mutatják, hogy akár napi három csésze kávé jót tesz, de a túlságosan nagy koffeinadag komolyan megzavarhatja az alvás-ébrenlét ciklust. Dr. Towfigh elmondta, hogy a koffein blokkolja az adenozin, az aktív sejtek melléktermékét, ami arra indít bennünket, hogy aludni menjünk, ha túl sok felhalmozódik fel belőle. A Journal of Clinical Sleep Medicine-ben megjelent tanulmány szerint pedig a koffein fogyasztása még hat órával lefekvés előttről is képes befolyásolni az alvást. Így az utolsó kávét a délután közepén érdemes felhörpinteni.

Kései lefekvés hétvégén

Aki szombaton sokáig fent van, majd vasárnap reggel kialussza a fáradalmakat, kialvatlan hétfő reggelre számíthat - mondja Dr. Towfigh. Az pedig előre vetíti, hogy a pihenéshiányt egyre növekvő mértékben görgeti maga előtt egész héten. Azaz nem biztos, hogy érdemes rendszert csinálni a hétvégi elhajlásokból.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra