Egyetlen tabletta a hosszú élet titka?

Wald és Law 2003-ban a tekintélyes British Medical Journal hasábjain egy olyan tabletta javaslatával állt elő, ami hat - egyébként jól ismert - vegyületet tartalmazna. A számítások szerint, ha 55 éves kor fölött naponta egyet bevennénk, 80 (!) százalékkal csökkenhetne a szív- és érrendszeri megbetegedések száma.

Négy éve tehát, hogy a több vegyületet tartalmazó tabletta nemes gondolata felröppent, és most Raghu Cidambi bejelentette, egy indiai kutatócsoport Hyderabadban megkezdte az általuk összeállított tabletta kipróbálását 250 olyan betegen, akik már túlestek valamilyen szív- vagy érbetegségen. Igaz, ez a tabletta különféle megfontolásokból nem hat, hanem csak négy vegyületet tartalmaz. Éspedig kétféle vérnyomáscsökkentőt, szalicilsavat és vérzsír-csökkentőt.

Mármost mi értelme van egyáltalán a gyógyszerszedésnek, ha ez embernek momentán semmi baja nincs? Nem más, mint a sokat hangoztatott megelőzés (prevenció), mely az előrelátás bölcsességét sugallja. Elsődleges prevenciónak azt hívjuk, ha egészségesen, valamely későbbi betegségre gondolva járunk el, a másodlagos prevenció egy már bekövetkezett baj utáni megelőzést jelent.

A polypill tervezett bevezetésének alapja az, hogy vegyületi összetevői nemcsak arra a kórra hatásosak, amire manapság adják őket, hanem az érrendszer "karbantartását" is szolgálják, számos további kedvező hatásuk van, éspedig a fő csapásirány mellett.

A prevenció máskülönben nemcsak az egyénnek ígér boldog hosszú életet, fontos gazdasági érdek is. A már megbetegedett ember kezelése sokkal többe kerül, mint - fenti példánk okáért - napi egyetlen tabletta előállítása és beszedése.

Akkor hát valóban? Még egy tabletta? Nem elég gyógyszert szedünk amúgy is? Nos, minden jel szerint nem. Az még nem teljesen tisztázott kérdés, hogy a jelenleg is alkalmazott vegyületek egészséges emberen hogyan hatnak, azaz érdemes-e évtizedeken keresztül szedni őket. Ez további, alapos kutatások tárgya. Ma úgy látszik, érdemes. A másodlagos prevencióban a kedvező hatás régen bebizonyosodott, ezért kell például szívinfarktus után akkor is vérzsírcsökkentőt szedni, ha a vérzsír koleszterin-koncentrációja normális.

Másfajta újdonságról is szó van. A tervbe vett vegyületek egyetlen tablettába vannak "összegyúrva". Ennél fogva várható, hogy a gyógyszerszedési fegyelem is fokozódik. Mégis más naponta egyet bevenni, mint mondjuk háromszor hatot. Úgynevezett kezelési hűség dolgában bizony eléggé rosszul állunk, azaz az orvos által javasolt gyógyszert általában 30-50 százalékunk az előírástól eltérő ütemezésben és adagolásban szedi.

Az, hogy a gyógyszerek szedésének okát egyébként mily nehéz személyesen, tudományos alapossággal elmagyarázni, naponta tapasztalom. Ráadásul ott a lista, a gondosan felsorolt mellékhatásokkal. Naponta egyetlen tabletta alighanem egyszerűsítené ezt a helyzetet is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra