Egészséges gyermekekből lesznek az egészséges felnőttek

Idén is a Városligetben tartják a Szívünk Napja rendezvénysorozatot, amelyen a mozgalmas programok mellett szűréseken és tanácsadásokon is részt vehetnek az érdeklődők.

A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Szív Világnapja alkalmából szeptember 30-án ismét közös ünneplésre invitálja a lakosságot. Ezen a napon minden évben szívünk egészsége, és a kockázati tényezők elleni védekezés áll a középpontban.

A szív- és érrendszeri betegségek prevenciós lehetőségeinek világába. Ahogy azt a kezdeményezés jelmondata, az "Egészséges gyermek, egészséges felnőtt" is mutatja, a kardiológusok ebben az évben arra szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy a megelőzést nem lehet elég korán elkezdeni. Már gyerekkorban figyelni kell az egészséges táplálkozásra, és rendszeresen kell mozogni, hiszen csak így válhat egészséges felnőtt a gyermekből.

A Szívünk Napja előtt, szeptember 22-én is erre hívják fel a figyelmet a kardiológusok, akik a Margitszigeti Atlétikai Centrumban várják 14 órától egy könnyed, közös sétára a mozogni vágyókat. Ezzel szeretnének emlékeztetni mindenkit arra, hogy már napi 30 perc séta elegendő ahhoz, hogy nagy lépést tegyünk szívünk egészsége érdekében.

A Szívünk Napján igénybe vehető ingyenes szűrővizsgálatok (vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint mérés) és szakorvosi tanácsadás révén a felnőttek megtudhatják, hogy milyen állapotban is van szívük valójában, és mit kell tenniük az egészségmegőrzésük érdekében. A szűréseken és tanácsadáson kívül a látogatók megismerhetik az újraélesztés technikáját, szakembertől kaphatnak segítséget azok, akik le szeretnének szokni a dohányzásról, egészségesebben táplálkoznának, és a számukra megfelelő sportot keresik. A Teddy Maci Kórház orvostanhallgatói pedig a gyermekek elé varázsolják az elsősegélynyújtás világát.

testtömeg-indexét (BMI)! Természetesen szórakoztató programok egész sora is várja a Szív Világnapján ünnepelni vágyó felnőtteket és gyermekeket egyaránt. A rendezvényre kilátogatók jó kedvéről többek között salsa, capoeira, aerobic és thai chi bemutatók, Katus Attila, valamint Vastag Csaba sztárfellépő gondoskodnak. Ezek mellett kicsik és nagyok találkozhatnak a Barátok Közt sorozat közismert szereplőivel is. A programok szeptember 30-án reggel 10 órától kezdődnek a Városligetben, a Petőfi Csarnok melletti rendezvény házigazdái Rékasi Károly és Détár Enikő lesznek. Az eseményt a Republic együttes koncertje zárja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra