Bioszféraszobákban gyógyulhatnak a betegek Debrecenben

Úgynevezett bioszféraszobákban gyógyulhatnak a gyulladásos bélbetegségben és a pikkelysömörben szenvedő betegek a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumban (DEOEC).

A régióban élők gyógyulását szolgáló két bioszféraszobát szerdán adták át a DEOEC belgyógyászati intézetében, illetve bőrgyógyászati klinikáján.

Altorjai István egyetemi docens, a gasztroenterológiai tanszék vezetője elmondta: a gyulladásos bélbetegségek általában véglegesen ritkán gyógyíthatók, de megfelelő kezeléssel gyakran sikerül a pácienseket hosszú hónapokra is tünetmentessé tenni, és gondozással csökkenthetők a kiújulás esélyei. Az elmúlt húsz évben a gyulladásos bélbetegségben szenvedők száma lassú, folyamatos emelkedést mutat. A kezelés egyik újabb módszere a biológiai terápia, amely közömbösítheti a gyulladáskeltő anyagokat.

A biológiai terápia a betegek 50-60 százalékánál a korábban alkalmazott eljárásokhoz képest egyértelműen hatékonyabb megoldást jelent. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azoknak a betegeknek finanszírozza a terápiát, akiknek a betegsége egy bizonyos súlyossági fokot már elért - ismertette a szakember.

Hozzátette: a hatékony, új készítmények alkalmazása kellő körültekintést, előzetes állapotfelmérést igényel, ezért csak kiemelt centrumokban végezhetik a képzett szakemberek. Ilyen centrum működik a DEOEC gasztroenterológiai tanszékén, ahol mostantól bioszféraszobában valósulnak meg az infúziós kezelések, kényelmes, betegbarát körülmények között.

A pikkelysömör gyógyításában is ígéretes a bioszféraszoba - mondta az átadás kapcsán Szegedi Andrea egyetemi docens, a bőrklinika tanszékvezetője.

Tájékoztatása szerint a pikkelysömör krónikus gyulladásos, az egész szervezetet érintő betegség, amely elsősorban a bőrön okoz látható tüneteket. A betegség igen gyakori, Magyarországon mintegy 200 ezer ember szenved tőle.

A DEOEC Bőrgyógyászati Klinikáján most megnyíló bioszféraszobában a betegek a járóbeteg-szakrendelésen nemzetközi színvonalon, betegbarát környezetben kapják meg a rendszeres infúziós kezeléseket - fűzte hozzá. A biológiai terápiában alkalmazott új típusú és hatásmechanizmusú készítmények az immunrendszerhez kapcsolódóan új támadási pontokon keresztül fejtik ki hatásukat. A biológiai készítmények tartósan és hatékonyan enyhítik a nagy fájdalmakkal járó tüneteket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra