Betegséget jelezhet a székrekedés

A gyerekkori székrekedés mögött sokszor hormonális probléma áll, például pajzsmirigy-alulműködés, amit - a későbbi szövődmények elkerülése érdekében - mindenképpen kezelni kell.

A gyerekeknél viszonylag gyakori problémának számít a székrekedés, mely elsősorban a nem megfelelő étkezés és a kevés folyadékfogyasztás eredménye, amit gyakran csak tetéz a sokakra jellemző mozgáshiány. A székrekedés azonban van, hogy hormonproblémára, azon belül is pajzsmirigy-alulműködésre utal. Dr. Tar Attilát, a Budai Endokrinközpont gyermek és felnőtt endokrinológusát kérdeztük a témában.

Székrekedés gyermekkorban

A székrekedés nem ritka panasz gyerekeknél, mely miatt gyakran fordulnak velük orvoshoz a szülők. A probléma igen kellemetlen, sőt, fájdalmas is lehet számukra, ráadásul szövődményeket is okozhat. Hátterében lelki és fizikai okok is állhatnak - természetesen első körben a szervi problémákat kell kizárni.

Gyermekek - főleg a kisebbek - esetén igen gyakori, amikor egy-egy rossz székletürítési élmény miatt az érintett fél, nem szeretne székelni, visszatartja azt, ami csak tovább ront a panaszon. Előfordulhat az is, hogy túl gyorsan, nem a gyerek tempójában próbálta a szülő szobatisztaságra szoktatni őt, ami szintén székletürítési zavarokat, székrekedést okozhat.

A székrekedés nem ritka panasz a gyerekeknél
A székrekedés nem ritka panasz a gyerekeknél. Fotó: 123rf.com

Érdemes tudni, hogy az anyatejjel táplált csecsemők esetén nem beszélhetünk székrekedésről akkor, ha a baba 1 hétig nem ürít, ám a közérzete jó, hasa nem kemény, nem fáj. Ennek oka, hogy az anyatej szinte 100%-ban hasznosul. Tápszerrel táplált csecsemők esetén azonban napi minimum egy széklet ürül. A hozzátáplálással a széklet jellege megváltozik, keményebbé válik, és napi 2-3 és a 2-3 naponkénti széklet is normálisnak számít.

Gyakran az étkezés a bűnös

A normális széklethez és emésztéshez elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás. Nagy figyelmet kell fordítani a rostban gazdag étkezésre, mindennapos zöldség- és gyümölcsfogyasztásra, valamint a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra. Emellett sokat segít a székrekedésen a rendszeres testmozgás is.

Pajzsmirigy-alulműködés is okozhatja

Pajzsmirigy-alulműködés: mit ehetünk? Bár a pajzsmirigy-alulműködés elsődleges terápiája a gyógyszeres kezelés, azonban igen sokat lehet tenni az állapot javulása érdekében megfelelő módon összeállított étrenddel is. Mit érdemes tehát ilyen esetben a tányérra tenni? Cikkünkből kiderül.

Előfordulhat, hogy a székrekedés pajzsmirigy-alulműködésre hívja fel a figyelmet. Ekkor ugyanis az anyagcsere lelassul, ami olyan tünetekben nyilvánulhat meg, mint a székrekedés, csökkent hidegtűrés, normál étkezés melletti hízás, fáradékonyság, depresszió , nagyobb lányoknál menstruációs zavarok, hajhullás. Hogy kiderüljön, ez áll-e a háttérben, vérvételre van szükség, ahol ellenőrzik a pajzsmirigyműködést szabályozó hormonok (TSH, T3, T4) és antitest (ATPO) szintjét. Mindezt kiegészítheti a pajzsmirigy UH- vizsgálata is, ahol fény derülhet göbök, strúma jelenlétére is. Amennyiben kiderül, hogy pajzsmirigy-alulműködés okozza a székrekedést, úgy gyógyszeres kezelésre van szükség a hiányzó hormonok pótlása céljából - mondja dr. Tar Attila.

Nagyon fontos, hogy bár a pajzsmirigy-alulműködéssel teljes életet lehet élni, gyógyszerrel sikeresen kezelhető, főleg 2 éven aluliaknál, ha azonban nem derül rá fény idejében, és nem kezdik el kezelni, akkor súlyos gondokat okozhat. A pajzsmirigyhormonokra ugyanis szükség van a növekedés, az idegrendszer fejlődése szempontjából is, így kezeletlenül növekedési zavarokat, valamint egyéb testi és szellemi visszamaradottságot, fogyatékosságot okozhat. A gyermek nem képes a korának elvárt mozgásokat végrehajtani (pl. ülés, állás, mászás stb.), nem formál szavakat, nem kezd beszélni. A kezelés hatására mindez javul, ám minél tovább várat magára, testi-szellemi fejlődési zavart okoz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra