Bajban van az ország a fűtés miatt

Magyarország legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a lakossági fűtés, égetés okozta levegőszennyezés.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egy vizsgálattal kimutatta: napjainkra a légszennyezés fő előidézője, hogy a lakosság széles rétegei fát, lignitet, barnaszenet, sőt nemegyszer hulladékot égetnek, és ezeknek az égetéseknek az aránya jelentősen növekedett az elmúlt években. Míg 2000-ben a lakossági fűtésből származó egészségkárosító részecskekibocsátás (PM10) az összkibocsátás 24 százalékát tette ki, 2013-ra ez az arány 45 százalékra nőtt. Ezen belül pedig az egészséget leginkább veszélyeztető legapróbb részecskék (PM2,5) kibocsátásának 74 százalékáért volt felelős a lakossági égetés. Ezek az apró szemcsék légzőszervi, érrendszeri, daganatos és egyéb betegségeket okozhatnak. A fűtésből eredő levegőszennyezést tovább fokozza, hogy a tüzelőanyagokat gyakran elavult berendezésekben és nem megfelelő tüzelési technikával égetik. Sokszor égetnek avart, illetve hulladékot nyílt téren is.

Idén már több baleset és tragédia is történt a szén-monoxid miatt. Ezek azonban egyszerűen elkerülhetők lennének a főbb szabályok betartásával, de arra is van tippünk , hogy a baj bekövetkezte után mit tegyen!

Mennyit ér az egészsége?

"A szilárd tüzelőanyagokkal történő égetés sokkal többe kerül a társadalomnak, mint amennyit ezeknek az anyagoknak megvásárlói fizetnek. Egy fával fűtő átlagos magyar háztartásnak (amennyiben legálisan veszi a fát) a tűzifa évente mintegy 250 ezer forintjába kerül, ha viszont az emiatti légszennyezés okozta megbetegedések és halálozások költségeit is hozzáadjuk, akkor ez az összeg a legszerényebb számítások szerint is 500 ezer forintot tesz ki. A lignit esetében pedig a vásárláskor kifizetett összeg 150 ezer forint, a valódi költség viszont több mint 650 ezer forint. A műanyag és egyéb hulladékok égetése - ami egyébként jogszabályokba ütköző cselekmény - még ennél is sokkal többe kerül a társadalomnak" - fejtette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A szilárd tüzelőanyagokkal történő égetés sokkal többe kerül a társadalomnak
A szilárd tüzelőanyagokkal történő égetés sokkal többe kerül a társadalomnak

Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője szerint a felméréseik azt mutatják, hogy a rossz fűtési szokások elsősorban az ismerethiány és a felelőtlenség következménye, bár helyenként kétség kívül hozzájárul a lakosság szegénysége is. További gond, hogy a hatóságok lényegében nem lépnek fel az illegális égetésekkel szemben arra hivatkozással, hogy nincs eszköz a kezükben a helyzet kezelésére.

Magyarország a legrosszabb országok között

Évente 6,5 millió ember hal meg a légszennyezéssel összefüggésbe hozható betegségek, például tüdőrák, stroke vagy más szív- és érrendszeri betegségek miatt. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) nemrég megjelent tanulmányából kiderül, hogy Magyarország 100 ezer emberre jutó légszennyezés okozta halálozások számát tekintve benne van a világ 20 legrosszabb ilyen adattal rendelkező országában, a 17. helyezett, Csád, Srí Lanka és Szomália előtt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra