Az orvosok felveszik a versenyt a gépekkel!

Egy orvos által elvégzett rutinvizsgálat majdnem olyan hatékony a szívbetegség előrejelzésében, mint az elektrokardiogram (elterjedtebb nevén az EKG) - olvasható egy pénteken megjelent tanulmányban.

Terheléses vizsgálat / EKG

Gyakran végeznek EKG vizsgálatot azokon, akikről gyanítják, hogy anginás rohamuk volt, ennek jellemző tünete az éles mellkasi fájdalom, mely tipikus szívkoszorúér-betegségben. A tudományos vizsgálat helyén, Nagy-Britanniában minden 50 emberből 1-nek van anginás rohama. Az EKG kivitelezésekor elektródákat helyeznek a bőrre és a szív elektromos aktivitásának észlelésével szűrik ki az abnormális ritmust. Az EKG hatékonynak bizonyult a károsodás kimutatásában, ám a British Medical Journal folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szívbetegség jövőbeni kialakulásának előrevetítésében játszott szerepéről keveset tudtak.

Adam Timmis, a londoni Queen Mary Orvosi és Fogorvosi Egyetem professzora munkatársaival együtt összesen 8176, gyanítottan anginás, ám előzetes szívbetegségben nem szenvedő beteget vizsgált. Minden páciens egy standard klinikai értékelésen esett át, ahol olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az életkor, a nem, a származás, a tünetek fennállásának ideje, a mellkasi fájdalom jellege, a dohányzás és a korábbi magas vérnyomás és gyógyszerszedés.

Szívinfarktus

EKG vizsgálatot végeztek mindenkin nyugalmi helyzetben, továbbá 60 százalékuknál terheléses EKG-t is készítettek (mozgás közben). Minden beteget további egy évig követtek. A kutatók azt találták, hogy az ezalatt az egy év alatt bekövetkező szív eredetű történések közel fele olyan betegekben lépett fel, akiknél az EKG vizsgálat semmiféle szívbetegséget nem jelzett. Azonban úgy találták, egy rutin klinikai vizsgálat csaknem ilyen jól jelezte előre a jövőbeni szívproblémákat.

"Ezek az eredmények arra emlékeztetnek, hogy milyen fontos a részletes kórtörténet felvétele és az alapos fizikális vizsgálat" - olvashatjuk Beth Abramson, a torontói St. Michael Kórház igazgatójának a cikkhez írt kommentárjában. "Az EKG által nyert plusz információ sokat segít néhány esetben, azonban nem mindenkinél mutatja ki a jövőbeni kockázatot."

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra