Az érelmeszesedés is baktériumfertőzés következménye?

Az érelmeszesedés jelensége egyfajta baktérium okozta gyulladásos folyamat lehet - állítják svéd kutatók egy most megjelent tanulmányban.

Az orvoscsoport többféle baktériumot talált a beteg erekben, és ez a jövőbeli gyógyszeres kezelést is jelentősen átalakíthatja.

Az elmélet, amely szerint az érfalak fokozatos, érelmeszesedéshez vezető károsodása egyfajta lassú gyulladás, 1858-ban, keletkezett. A múlt század közepén számos, főleg amerikai kutató is leírta ezt a jelenséget, de a pontos ok és főleg az erekben kialakuló zsíros párnák hirtelen sérülésének magyarázata nem volt ismert.

A kor előrehaladásával mind több ember ürőereiben keletkeznek zsírral telített párnák (plakkok). Szívinfarktus vagy az agyi erek elzáródásakor ezek robbannak szét, a bennük lévő zsír betódul az erekbe, és pillanatok alatt véralvadást okoz.

Magas koleszterinszint Fredrik Bäckhed és munkatársai a szájüregben és a belekben élő baktériumokkal foglalkoztak, mivel a súlytöbblet a szív- és érrendszeri események egyik kockázati tényezője, és közismert, hogy a bél baktériumflórája megváltozik annak kialakulásakor. Hasonlóképpen az állandó ínygyulladás, az ápolatlan fogazat ugyancsak a szívroham rizikófaktoraihoz tartozik, ami arra utalt, hogy ebben a szájüreg baktériumainak is szerepe lehet.

Bäckhed és munkatársai kimutatták, hogy az elzsírosodott érpárnákban a baktériumok száma szoros összefüggésben van a fehérvérsejtek számával, mely a gyulladásos folyamat alapvető mutatója.Ezt követően 15 érelmeszesedéses beteg és 15 egészséges ember szájüregében és bélrendszerében keresték az érelmeszesedéses plakkokban is megtalálható baktériumokat.

A betegek plakkjaiban kétféle baktériumtörzs tagjait azonosították. A kutatók szerint ezek a baktériumok bejuthatnak a szájüregből és a bélből az erekbe, ott előidézik a gyulladást, majd a zsíros párnácska kiszakadását és ezzel a véralvadást. Ezeknek a baktériumoknak a kimutatása a jövőben diagnosztikus módszer lehet, illetve a különböző antibiotikumok birtokában az érelmeszesedés korai kezelésére is lehetőséget kaphatunk.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra