Az áfonyalé távoltartja a sejtektől a baktériumokat

Kövessen minket!

A Worcester Műszaki Intézet kutatóinak legújabb felfedezése szerint az áfonyalé megváltoztatja a baktériumok termodinamikai tulajdonságait a húgyútakban, energiagátat hozva létre, amely megakadályozza, hogy a mikroorganizmusok elég közel kerülhessenek a sejtekhez való kötődéshez és fertőzést okozzanak.

 

A vizsgálat, melynek eredményeiről a Colloids and Surfaces című lap számolt be, segít megmagyarázni, hogy az áfonyalé segítségével miként előzhetők meg a húgyúti fertőzések.

Kétféle E. coli baktériumhoz, egy fimbriákkal (szőrszerű kitüremkedésekkel) rendelkező és egy sima felszínű baktérium típushoz adtak hozzá áfonyalevet különböző koncentrációkban. A fimbria számos virulens baktériumon megtalálható, beleértve a húgyúti fertőzésért felelőseket is, és azt feltételezik róluk, hogy a baktériumok a sejtekhez való erős kötődéshez használják fel őket.

A fimbriával rendelkező baktériumok esetében azt találták, hogy még az áfonyalé legalacsonyabb koncentrációi is megváltoztatták két tulajdonságukat, amelyek a sejtekhez való kötődési képesség indikátoraiként szolgálnak.

A kutatók ezután a baktériumokat és a húgyúti sejteket közös oldatba helyezték. Áfonyalé hiányában a fimbriával rendelkező baktériumok könnyedén hozzákötődtek a sejtekhez. Ahogy egyre növekvő koncentrációkban áfonyalevet adtak az oldathoz, egyre kevesebb kötődés volt megfigyelhető.

Az áfonyalének nem volt semmilyen látható hatása a fimbria nélküli E. coli baktériumokra, azt sugallva, hogy a gyümölcslé vegyületei közvetlenül a fimbriák molekuláris szerkezetére hatottak.

"Eredményeink megmutatják, hogy az áfonyalé a megfelelő (betegséget okozó) baktériumokat célozza meg - legalábbis a húgyúti fertőzések esetében -, ám nincs hatással a nem patogén organizmusokra, azt sugallva, hogy az áfonyalé nem károsítja azokat a baktériumokat, amelyek a bélrendszer normál flórájának tagjai."- közölte Terri Camesano.

Akik a kalóriákat is számolják, azoknak Camesano azt üzeni, hogy laboratóriumának egyéb új eredmények azt mutatják, hogy a normál áfonyalé koktél és a diétás (cukormentes) áfonyalé ugyanolyan. "Ez jó hír azok számára, akik nem szeretnek sok cukros levet fogyasztani."- közölte.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag