Amit nem tudtunk a májunkról

A máj testünk egyik legfontosabb szerve - nem árt, ha tisztában vagyunk néhány ténnyel róla, hiszen sokoldalúbb, mint elsőre gondolnánk.

A hasüreg jobb oldalán a bordák alatt elhelyezkedő máj majdnem a legnagyobb szerv a testünkben, kizárólag a bőrünk nagyobb nála. Súlya átlagos esetben 1,2-1,5 kilogramm.

Sokoldalú a működése

A máj több száz feladatot is ellát a testünkben. Minden, amit megeszünk vagy megiszunk, keresztülmegy rajta. A bevitt zsírt, fehérjét és szénhidrátot energiává alakítja, a felesleget pedig epévé. Szabályozza a vércukorszintet, segít lebontani és eltávolítani az alkoholt, illetve a gyógyszerekből vagy a környezetből a szervezetünkbe kerülő toxikus anyagokat. Vitaminokat és ásványi anyagokat raktároz, amelyeket a test szükségleteinek megfelelően adagol. Kulcsszerepet játszik a véralvadáshoz szükséges fehérjék termelésében, segít kiselejtezni a testből az öreg vagy károsodott sejteket. A máj olyan sokoldalú, hogy egyelőre még nem sikerült olyan szerkezetet előállítani mesterségesen, amely képes reprodukálni a működését, mint ahogy például a vesebetegek dialíziséhez használt művese utánozza a vesékét.

Az elfogyasztott alkohol lebontásában májunk kulcsszerepet játszik
Az elfogyasztott alkohol lebontásában májunk kulcsszerepet játszik

Nem kell méregteleníteni

Tévhit, hogy a májnak időről időre méregtelenítésre volna szüksége. A valóságban a szerv önállóan is képes erre, magától el tudja távolítani a toxikus anyagokat, hiszen tulajdonképpen ez az egyik alapfeladata. Ha valaki egészségesen táplálkozik, eleget iszik, valamint nem fogyaszt túl sok alkoholt, biztos lehet abban, hogy mindenféle extra méregtelenítés nélkül is tökéletesen működik a mája. A szervet az alkoholizmus mellett olyan dolgok terhelhetik túl, mint a drogfogyasztás, vagy bizonyos gyógynövények és fűszerek túlzásba vitt fogyasztása.

Tévhit, hogy szervezetünknek szüksége van méregtelenítő kúrákra! Részletek itt.

A teljes élethez nem kell teljes máj

A máj olyan ellenálló és rugalmas, hogy ha egy részét eltávolítják, képes visszanöveszteni körülbelül hat-nyolc hét alatt. Amint visszanyeri normális méretét, a máj ugyanúgy képes működni, mint előtte. Ennek köszönhető, hogy májátültetés élő donorokból is lehetséges.

Forrás: health.com

Hogy Önnek is lehet-e esélye, oka a májbetegségre, végezze el rövid tesztünket, amelyből kiderül. Ide kattintva megtalálja a rövid kvízt a krónikus májgyulladás felismerésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra