Adj ritmust a szívednek!

Kedvenc zenénk hallgatása hozzájárulhat szívünk egészségének megőrzéséhez - állítja egy friss tanulmány.

A Maryland Orvosi Egyetem kutatócsoportja bejelentette, első alkalommal sikerült kimutatniuk, hogy a zene által kiváltott érzelmek a hallgató számára jótékony hatást gyakorolhatnak a vérerek egészséges működésének megőrzésére. A kutatók, akik 2005-ben a nevetés jótékony szív-érrendszeri hatásairól készítettek tanulmányt, vizsgálatukat az Amerikai Kardiológiai Társaság (AHA) 2008-as New Orleans-i konferenciáján tették közzé.

A szív működése"Nagyon meglepett a kellemes zene hallgatása előtt és után közötti jelentős különbség, valamint a nyugodt és zaklatott zene hallgatása közötti eltérés" - nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Michael Miller, a Maryland Orvosi Központ preventatív kardiológiai intézetének igazgatója és a Maryland Orvosi Egyetem adjunktusa.

A vizsgálat azt mutatta, hogy a 10 egészséges, nem dohányzó résztvevőkben számukra kellemes zene hallgatása következtében a vérerek belső falának szövetei kitágulnak, ami növeli a vérátáramlást. Az eredmény megfelelt a nevetésről készített 2005-ös tanulmány eredményeinek.

A tanulmány szerint az átlagos felkari vérerek átmérője 26 százalékkal nőtt kellemes zene hallgatását követően, a zavaró zene hallgatása következtében pedig átmérőjük hat százalékkal csökkent.

"Az volt a lényeg, hogy amikor azt a zenét hallgatják, amit igazán szeretnek, ez extra lökést ad bármilyen érzelemnek, amit kivált" - magyarázta Miller.

A tanulmány szerint az átlagos felkari vérerek átmérője 26 százalékkal nőtt kellemes zene hallgatását követően, a zavaró zene hallgatása következtében pedig átmérőjük hat százalékkal csökkent.

A zene fiziológiai hatása is befolyásolhatja az agyi "boldogsághormonok", vagyis az endorfinok aktivitását. Miller elmondása szerint a vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy "létezik egy másik megelőzési stratégiai is, amelyet érdemes beillesztenünk mindennapi életünkbe szívünk egészségének megőrzése érdekében."

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra