A vérrögök akár hasznosak is lehetnek?

A müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kutatói kimutatták, hogy a vérrögök kialakulása segítséget nyújt a fertőző mikrobákkal szemben. Molekuláris szinten a vérrögök ugyanis beindítják az öröklött immunrendszert. A felfedezés új terápiás eljárások fejlesztését vonhatja maga után.

Az adaptív immunrendszer specifikusan felismeri a kórokozókat és válaszlépéseket tesz azokkal szemben. Azonban az első védővonalat az öröklött immunrendszer jelenti, mely nem specifikus gyulladásos válaszokat kelt, melyek a specializálódott fehérvérsejteket aktiválják. Ezek a sejtek aztán olyan fehérjéket választanak ki, melyek inaktiválják a kórokozókat, azonban ezen felül a véralvadásban is részt vesznek.

Bernd Engelmann professzor és munkacsoportja kimutatta, hogy a véralvadás és a fertőzésellenes folyamat kapcsolatban áll egymással, a hidat pedig a fehérvérsejtek biztosítják: a fehérvérsejtek okozta vérrög gátolja a baktériumokat az érpályában történő terjedésben. Ilyenformán az ereken belüli vérrög normális védekezést jelent. A gond akkor kezdődik, ha hiba csúszik a rendszerbe, a vérrögök maguktól, akár fertőzés hiányában alakulnak ki. A trombózisnak nevezett elváltozás új nézőpontja a Nature Medicine hasábjain olvasható.

Az ízeltlábúak esetén, melyek a fajokat tekintve leginkább változatos állatok, közös tulajdonság az öröklött immunitás, mely szintén nem specializált folyamatokat indít be, melynek eredményeként a testnedvükből rög képződik, csapdába ejtve a kórokozókat. Az embereknél - hasonlóan az emlősökhöz - hasonló mechanizmus állhat fenn, erre utal a véralvadás és a mikrobaellenes védekezés kapcsolatát taglaló tanulmány. Engelmann szerint a folyamat a törzsfejlődésben konzerválódott, azaz az állatvilág több szintjén is változatlan formában maradt fenn.

A probléma akkor kezdődik, ha a nagy erek érintettek, mely szívinfarktushoz, szélütéshez (stroke) és tüdőverőér rögösödéhez (embólia) vezethet, melyek mind életveszélyes állapotok. A molekuláris mechanizmus mélyebb megértése a jövőben új terápiás eljárásokhoz vezethet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra