A szaunázás megment az elbutulástól

A rendszeres szaunázás segíthet csökkenteni az időskori elbutulás és az Alzheimer-kór kialakulásának, valamint a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát - sugallják egy finn tanulmány eredményei.

A Kelet-Finnországi Egyetem kutatói több mint 2300 középkorú finn férfi egészségét követték nyomon csaknem 20 éven át.

Kisebb a szívproblémák esélye

Eredmények szerint a hetente négy-hét alkalommal szaunázó férfiaknál 66 százalékkal kisebb valószínűséggel diagnosztizáltak demenciát és 65 százalékkal kisebb valószínűséggel Alzheimer-kórt az érintett időszakban, mint azoknál a társaiknál, akik hetente mindössze egyszer szaunáztak.

"Egyéb életmódbeli tényezőket, úgy mint a fizikai aktivitást és a társadalmi-gazdasági hátteret is számításba vettük. A szaunázásnak azonban mindezektől független szerepe van a kapott eredményekben" - mondta Jari Laukkanen, az intézmény munkatársa.

A rendszeres szaunázás jótékony hatással lehet a szív- és az agyműködésre
A rendszeres szaunázás jótékony hatással lehet a szív- és az agyműködésre

A tanulmány szerint a hetente hétszer szaunázó férfiak kisebb valószínűséggel haltak meg szívproblémák miatt a vizsgált időszakban, mint azok a társaik, akik hetente egyszer szaunáztak.

Olyan ez, mint a sport

"A szaunában növekszik a pulzusszám és elkezdünk izzadni. Olyan ez egy picit, mint a testmozgás. Szaunázás után az embernek alacsonyabb lehet a vérnyomása. A vérnyomás pedig fontos kockázati tényezője a szív- és érrendszeri , valamint a memóriával összefüggő betegségeknek. Ez lehet az egyik lehetséges magyarázat az eredményeinkre" - magyarázta Laukkonen.

Jó ötlet-e szaunázni, ha náthásak, influenzások vagyunk? Részletek itt.

A szakember ugyanakkor elismerte, hogy további - különböző korcsoportok, nemzetiségek és nők bevonásával készülő - tanulmányokra van szükség az eredmények megerősítéséhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra