A reggeli szívrohamok súlyosabbak

A reggel lezajló szívrohamok súlyosabbak, mint a más napszakban bekövetkezők - állapították meg spanyol kutatók a napokban közzétett tanulmányukban.

SzívinfarktusA szakemberek egy madridi klinika adatait elemezték, ahová 2003 és 2009 között 811 pácienst vettek fel miokardiális infarktussal. A vérben lévő egyik enzim koncentrációját vizsgálták, melyet annak jellemzésére használnak az orvosok, hogy mennyire kiterjedt a rohamot követő szövetelhalás, amelyet az okoz, hogy a keringés elzáródása miatt nem jut elegendő vér, ezáltal oxigén a szív egyes részeibe.

Az elemzésből az derült ki, hogy a reggel 6 óra és déli 12 óra között lezajlott szívrohamoknál 21 százalékkal nagyobb volt a szövetelhalás mértéke azokhoz képest, melyek este 6 óra és éjjel 12 óra között következtek be. A 811 páciens közül 269-nek történt reggel 6 és déli 12 óra között az infarktusa, amelyeknek döntő többsége férfi volt, átlagosan 62 életévvel.

A Heart című brit szakfolyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azokat a korábbi tapasztalatokat, hogy az emberi szervezet cirkadián ritmusa többféle módon befolyásolja a szív működését, így hatással van a vérnyomásra, a szívritmusra, a szív teljesítményére, valamint a szív ereit bélelő sejtek funkcióira. A mostani megállapítást a szívgyógyszerek hatékonyságának pontosabb megállapítására használhatják fel.Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra