A nők szívét nem ismerik az orvosok eléggé?

A szív- és érrendszeri betegségek a nők esetében is első számú halálozási okok, ám a kardiológiai kutatásban a nőkkel sokkal kisebb mértékben foglalkoznak, mint a férfiakkal. Az Európai Unió egészségügyi hatóságainak nagy tudományos programja, az EuroHeart projekt ezért kiemelten vizsgálja a nők szívének állapotát.

Ingervezető rendszer

Az utóbbi években több vizsgálat azt mutatta, hogy a kórházba bekerülő nőbetegeket gyakran nem kezelik olyan gyorsan és olyan korszerű terápiával, mint a férfiakat. Ez főleg az Egyesült Államokban keltett feltűnést, amikor kiderült, hogy a rohammentő által beszállított nőket tovább váratják, lényegesen később kerülnek szívkatéterezésre vagy esetleg szívműtétre, mint a férfiak.

Ebben a szakértők szerint nagy szerepe van annak, hogy a szívroham esetén a nők lényegesen később hívják maguk miatt a mentőt, mint családjuk férfitagjainak hasonló tünetei esetén, másképp mondják el panaszaikat, melyek gyakran inkább ideges eredetűnek tűnnek, mint infarktusnak. Vannak azonban egyéb okai is a különbségnek.

Mind a korszerű orvosi beavatkozásokat, mind a kipróbálás alatt álló, új gyógyszereket engedélyezés klinikai próbák sorának vetik alá. Marco Stramba-Badiale áttekintő tanulmánya, amely a European Heart Journal című folyóiratban jelent meg, az eddigi tudományos közlemények alapján igazolta, hogy a szív- és érrendszeri betegségekre vonatkozó vizsgálatokba lényegesen kevesebb nőt vontak be.

Miokardiális infarktusAz Egyesült Államokban a hatvanas évek végén végzett gyógyszervizsgálatok résztvevőinek csak 38 százaléka volt nő, 1997. és 2006. között még alacsonyabb, mindössze 27 százalék volt.

Mindez azért fontos, mert a különböző gyógyszerekre, beavatkozásokra a férfiak és a nők másképp reagálnak. A nőbetegekre vonatkozó hatás tisztázására a férfibetegeken nyert eredményekből nem mindig lehet pontosan következtetni. Az is kiderült, hogy az európai tanulmányokban a nőbetegek aránya még rosszabb: 16-25 százalék.

Az EuroHeart program a nőbetegek érdekében célul tűzte ki, hogy az új vizsgálatokba hasonló számú nőt vonjanak be, mint férfit, így téve biztonságosabbá a nőbetegek kezelést.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra