A májkárosodás leggyakoribb tünetei

Súlyát tekintve a máj az emberi test legnagyobb szerve, ezzel együtt az egyik legtöbb funkciót betöltő is. Fontos tehát, hogy probléma esetén minél hamarabb felismerjük a figyelmeztető jeleket, amelyek májkárosodásra utalhatnak.

Véges kapacitás

A máj által végzett feladatoknál érdemes külön is megemlíteni a méregtelenítésben betöltött szerepét, hiszen ez a szerv bontja le a szervezetbe kerülő káros anyagokat, így például az alkoholt is. Mindazonáltal e folyamatokat a májsejtek is megsínylik, az ártalmas hatások hosszabb távon sejtelhaláshoz, hegszövet kialakulásához vezethetnek. Szerencsére a máj képes a regenerálódásra, mi több, funkcióját akkor is képes lehet ellátni, ha már csupán szövetének 10 százaléka működőképes.

A hasi diszkomfort hátterében akár májkárosodás is meghúzódhat
A hasi diszkomfort hátterében akár májkárosodás is meghúzódhat

Mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a máj kapacitása is véges. Jó szemléltető példa lehet erre a májzsugorodás , avagy cirrózis, mivel ez az esetek mintegy négyötödében a túlzott alkoholfogyasztás miatt alakul ki. Ezt a májbetegséget a szerv szerkezetének kötőszövetes-heges átépülése jellemzi, és azon túl, hogy az elsődleges májrák kialakulásának alapköve, akár önmagában is halálos lehet. Az alkoholos eredet mellett a májkárosodás gyakori kiváltó oka még a kóros elhízás, a kezeletlen cukorbetegség, valamint a krónikus formában jelentkező hepatitis B és C vírusfertőzés.

Tünetek hiányában az érintettek gyakran nem is tudnak róla, hogy hepatitis C vírussal fertőzöttek. Részletek itt.

Májkárosodásra utaló panaszok

A szerv károsodása számos általánosnak mondható tünetet eredményezhet, így hasi diszkomfortérzést, alhasi fájdalmakat, étvágytalanságot, hányingert, hasmenést vagy éppen székrekedést, bélrendszeri vérzést, állandó fáradtságot. Ezeknél már jóval beszédesebb, ha sárgaság is jelentkezik. Orvosi értelemben a sárgaság a bőr és a szemfehérje sárgás elszíneződését takarja, amelynek hátterében a bilirubin nevű epefesték szintjének emelkedése áll. Ez a molekula az elhalt vörösvérsejtek, pontosabban a hemoglobin lebontásából származik. A bilirubin a májon át kerül a bélrendszerbe, ha viszont a szerv nem működik megfelelően, akkor ez a bomlástermék szervezeten belüli felszaporodásához vezet. Ennek eredménye a sárgás elszíneződés, valamint a bőr viszketése, továbbá a széklet is elveszítheti normális barna színét.

A májbetegségek korai szakaszában gyakran fordul elő fokozott folyadékvisszatartás, amely ödémásodást okoz a boka körül. Súlyosabb esetben ugyancsak utalhat májkárosodásra a hasüregi folyadék felszaporodása, továbbá a hasi vénák kitágulása. Ez utóbbi jelenség akkor áll elő, ha a májszövet károsodása révén sérül a májkapuvéna keringése. A máj véralvadási faktorokat termelő funkciójának kiesése vérzékenységet is előidézhet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra