A korai menopauza megduplázhatja a szívproblémák kockázatát

Azoknál a nőknél, akiknél korán jelentkezik a menopauza, kétszer nagyobb a kardiovaszkuláris problémák, a szívroham és a szélütés kockázata - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

A vizsgálatban a 46 éves életkor előtt jelentkező menopauza számított korainak, akár természetes oka volt, akár a petefészkek műtéti eltávolításának következtében lépett fel.

Menopauza

Mint Melissa Wellons kutatásvezető, az Alabamai Egyetem munkatársa hangsúlyozta, a nőknek fontos tudniuk, hogy a korai menopauza a szív- és érrendszeri betegségek potenciális kockázati tényezője. Ezeknek a nőknek ezért még inkább oda kell figyelniük arra, hogy az elkerülhető kockázati tényezőkön változtassanak, csökkentsék magas koleszterinszintjüket, vérnyomásukat, mozogjanak többet, és étkezzenek egészségesen.

Az amerikai Endokrin Társaság San Diegó-i éves konferenciáján ismertetett felmérésbe több etnikum tagjait vonták be. A 2500 feletti résztvevő 40 százaléka volt fehér, 25 százaléka fekete, 22 százaléka spanyol ajkú és 13 százaléka kínai-amerikai.

A tanulmány 2000 júliusában kezdődött, ekkor a nők 45 és 84 év között voltak. A vizsgálatban szereplő nők mintegy 28 százaléka számolt be korai, 46 éves kor előtt bekövetkezett menopauzáról, közülük 446 nőnél természetes módon jelentkezett a klimax, 247-en pedig petefészek-eltávolító műtéten estek át. Azokat a nőket, akiknél a változás még folyamatban volt, a nem korai menopauza csoportjába sorolták.

Miokardiális infarktus

A követés ideje alatt 55 éves kora előtt nem szenvedett el senki súlyos szív- és érrendszeri eseményt. Ezt a kort követően azonban azok, akiknél korai menopauza jelentkezett, lényegesen nagyobb valószínűséggel estek át súlyos kardiovaszkuláris eseményen.

Mint Wellons kiemelte, tanulmányuk megfigyelésen alapul, ok-okozati összefüggést nem jelent, nem következik belőle, hogy a korai menopauza okozza a későbbi szívérrendszeri eseményeket, a fennálló kockázatnövekedésnek azonban megfelelő jelzője a korai menopauza.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra