A képernyő előtt ülés szívkárosító hatású lehet

A televízió vagy a számítógép képernyője előtt töltött hosszú órák összefüggésbe hozhatók azokkal a jelekkel, melyek arra utalnak, hogy a szívnek több időre van szüksége a testmozgást követő regenerálódáshoz, ami pedig a szív rossz egészségi állapotára utal.

A Heart Asia január 17-i számában megjelent tanulmány több mint 2 ezer, harmincas éveiben járó amerikai állampolgárt vizsgált, akik nem szenvedtek szívbetegségben. Az alanyok nyolc percig használták a gyaloglógépet, és a kutatók ez alapján állapították meg, mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy a pulzusuk visszatérjen a normális értékre a testmozgás után.

A képernyők előtt sok időt töltő személyek szíve általában hosszabb idő alatt tudott regenerálódni, még akkor is, ha a kutatók más lehetséges tényezőket is figyelembe vettek, és megpróbálták csökkenteni a statisztikára gyakorolt hatását. Ugyanez volt a helyzet azokkal is, akik alig, vagy egyáltalán nem szoktak testmozgást végezni - számolt be Dr. Jien-Jiun Chen, a Tajvani Állami Egyetem kórházának kardiovaszkuláris központjának kutatója.

Más kutatások a képernyő előtt töltött hosszabb időt az elhízással, a rendellenes vércukor anyagcserével és a metabolikus szindrómával hozták összefüggésbe, amelyek mind növelik a szívbetegség kockázatát. A kutatók azt is hozzátették, hogy a többi ülő elfoglaltsághoz viszonyítva a képernyő előtt ülés még az olvasásnál, az írásnál vagy az autóvezetésnél is kevesebb energiafelhasználással jár.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra