A kávé nem árt a szívnek

Korábban is vizsgálták már a kávéfogyasztás és a szívinfarktus kockázata közötti összefüggést, de ezek vegyes eredményekkel jártak. Egyes kutatások azt állapították meg, hogy a kávéivás árt a szívnek, másoknál pedig nem lehetett kapcsolatot kimutatni.

Dr. Sarah Rosner, a Harvard-egyetem kutatója és munkatársai 32 650 svéd nőnél vizsgálták a kávézás hatását a szívinfarktusra, a résztvevő nők életkora 40-74 év volt.

A kutatás 1987 és 1990 között kezdődött. Az átlagosan 5,1 éves követési idő alatt 459 szívroham fordult elő, ebből 391 nem végzetes, 68 viszont halállal végződött.

A kutatócsoport megállapította, hogy azoknál a nőknél, akik hetente 5 vagy annál több feketekávét fogyasztanak, 32 százalékkal ritkábban kaptak szívinfarktust, szemben a hetente 0-4 csésze kávét fogyasztókkal. Ez a különbség statisztikailag nem jelentős.

Több magyarázat is létezik arra a biológiai mechanizmusra, amelynek során a kávé csökkentheti a szívinfarktus kockázatát. A koffein fenolvegyületeket tartalmaz, amelyek ismert antioxidánsok, így csökkenthetik az oxidatív stresszt. Kimutatták azt is, hogy a kávé segíti a szervezet inzulin-felhasználását, ezáltal védhet a 2. típusú diabétesz ellen.

Reuters

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra