A hallókészülékek típusai, működése

Sok hallásproblémával élő ezeknek az eszközöknek köszönheti, hogy ismét tud kommunikálni. De miből is válogathat az, akinek szüksége van a legújabb technikai vívmányok segítségére? Ennek jártunk utána.

A hallókészülékek apró elektronikus eszközök, amelyek felerősítik és érthetővé teszik a hangokat azok számára, akik valamilyen hallásproblémával küzdenek. Valamennyi készülék közös tulajdonsága, hogy egy bennük elrejtett mikrofon fogja fel a hangokat, majd egy elemmel működő erősítő felerősíti, majd továbbadja az érintettnek. Ám abban nagyon is eltérőek ezek a készülékek, hogy mekkora alkatrészekkel, és milyen elrendezéssel működnek. Mára elavultak az analóg készülékek, amelyek néhány kézi állítási lehetőségen – szabályozható erősítés vagy hangszín – kívül mást nem nagyon tudtak.

Digitális hallókészülékek

A mikroprocesszorral felszerelt digitális készülékeknél számtalan paraméter megváltoztatásával pontos, személyre szabott és különböző élethelyzetekben használható – például otthoni, utcai, színházi, telefonálást könnyítő, tévénéző vagy éppen zenehallgató - beállítás, program érhető el, általában ezek között egy gombnyomásra lehet váltani. Ma már többféle hallókészülékből lehet válogatni, és akár "láthatatlanná" is lehet tenni őket: elhelyezhetők például a hallójáratban, a fül mögött, vagy akár egy szemüveg szárában is. Azonban a különböző digitális hallókészülékek között is vannak különbségek, amelyet az alábbi jellemzőik határoznak meg. Ilyen például a csatornaszám. Minél magasabb ez, annál jobban ráilleszthető a hallásgörbére, így élethűbb lesz a hallás, kifinomultabb a hallásélmény.

Hasonlóan fontos jellemzője a digitális hallókészülékeknek a mikrofon, illetve azok száma. A mikrofonok arra szolgálnak, hogy a hangokat begyűjtsék és továbbítsák a hallókészülékbe. A több mikrofonnal rendelkező hallókészülék esetén a készülék a szemből érkező hangokat kiemeltebben, a hátulról jövő hangokat pedig kevésbé erősíti, ezáltal jobb irányhallást és kiváló beszédértést biztosít.

A digitális technológiával arra is van lehetőség, hogy a hallókészülék vezeték nélkül kapcsolódjon arra alkalmas készülékekhez, például televíziókhoz, számítógépekhez vagy éppen mobiltelefonokhoz, zenelejátszókhoz.

Fül mögött, rejtőzve

Van olyan készülék, amely mindenféle feltűnés nélkül elhelyezhető a fül mögött - a hang egy fülilleszték segítségével jut el a hallójáratba. Egyik jó tulajdonsága, hogy viszonylag kicsi a szervizigénye, mivel a hallókészülék elektronikája a hallójáraton kívül helyezkedik el, így nem zavar be a fülzsír és a fülben gyakori párásodás sem. További előnye a nagyobb kezelőfelület, ez pedig jól jön azoknak, akiknek nehézséget okoznak a finom mozgások. A fül mögötti készülékekből is többféle van: van nyitott és zárt illesztésű, illetve külső hangszóróval felszerelt is. A nyitott illesztéket azoknak ajánlható, akiknél csökkent a magas frekvenciájú hangok érzékelése, míg a mély hangok meghallása ép, vagy enyhe fokban károsodott. Nem zárja el a hallójáratot, emiatt természetes hallásélményt nyújt, a fül jól tud szellőzni, nem alakul ki a dugultság érzet.

A hallókészülékek típusai, működése (Fotó: Europress)

A zárt illeszték súlyos halláscsökkenésnél is bizonyít, így érhető el a legnagyobb hangerősítés anélkül, hogy a hallókészülék sípolna, gerjedne. Jellemző, hogy ezt a fajtát egyénre "szabják", a hallásveszteség és a fül anatómiai felépítését szem előtt tartva. A külső hangszórós készülékek egy vékony vezeték segítségével juttatják a hangot a hallójáratba elhelyezett hangszóróba, ezáltal nagyobb erősítésre ad lehetőséget, amellett hogy a nyitott illesztés komfort érzetét nyújtja kellemetlen gerjedő, sípoló hang nélkül. Mivel a hangszóró a hallójáratban van, kisebb erősítéssel is jó lehet hallás.

Készülék a fülben

A fülbe helyezhető készülék szintén egyénre szabva készül, ahogy az észrevehetetlensége is garantált. Itt is többféle megoldás közül lehet választani: van mélyhallójárati, hallójárati és fülkagyló méretű. A mélyhallójárati készülék leginkább kis és közepes fokú halláscsökkenés korrigálására alkalmas. Behelyezésénél kell a jó kézügyesség, de cserébe kívülről csak egy parányi damilszál látható, amely a készülék kivételénél szükséges.

A hallójárati készülék enyhén súlyos halláscsökkenésnél is bevethető, mérete miatt ugyanis nagyobb teljesítményre képes, több mikrofonos rendszerrel ellátható, amely az irányhallásban nyújt segítséget. A fülkagyló méretű készülék a legerősebb és a legnagyobb is egyben, ezért kezelése egyszerűbb és súlyos halláskárosodás kiküszöbölésére is megfelelő. Hátránya, hogy napi tisztítást igényelnek, és sűrűbben kell elemet cserélni bennük.

Hangok a szemüvegszárból

A szemüvegszáras, speciális hallókészülékek akkor kerülnek szóba, ha a fenti típusokkal nem lehetséges a hallás korrekciója, olyan eredetű fülbetegsége, tartós fülfolyása van a betegnek, ami a rontja a hallást, a hallás korrekciójára pedig már nincs orvosi segítség. A készülékben egy csontvezetéses hallgató a hangvezető rendszert megkerülve, közvetlenül a hallószervet, a csigát ingerli. Hátránya, hogy ha a készülék meghibásodik, akkor a szemüveg sem viselhető, és mindez fordítva is igaz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra