"Van, akit az egyéves ítélet is meg tud törni"

HáziPatika.com: A civil életben a pszichológus egy lehetőség mindazok számára, akik megoldást keresnek valamilyen lelki problémájukra. Itt, a börtönben is igaz ez a fogvatartottak szempontjából, vagy nekik kötelező beszélgetniük önökkel?

Nemszilaj Anita: Egy börtönpszichológusnak egyszerre kell pszichológusnak és büntetés-végrehajtási alkalmazottnak lenni, ami elég bonyolult mátrix. Emiatt az itteni nem is hasonlít annyira a civil pszichológusi ellátásra: vannak olyan feladataink is, amelyeket a szervezet jellegéből adódóan kötelező elvégeznünk - ilyen például az újonnan érkező fogvatartottak befogadási vizsgálata. Vagyis a fogvatartottat akkor is kihívjuk, hogy beszélgessen pszichológussal, ha adott esetben nem szeretné, vagy pont nincs kedve akkor beszélgetni - bár ilyenkor a beszélgetés egy-egy nappal elhalasztható, de nekünk mindenképp el kell ezt végeznünk, hogy feltárjuk, amennyire lehet, a személyiségét, felmérjük, milyen pszichés állapotban van, vagy hogy szükséges-e valamilyen beavatkozás.

HáziPatika.com: Mi történik, ha a fogvatartott ilyenkor egyszerűen egy szót sem szól?

N. A.: Ha egy szót sem szól, az nagyon extrém példa, súlyos patológiát jelezhet. Az már gyakoribb, hogy szűkszavú, keveset oszt meg magáról, de számunkra ez is fontos információ. Fel kell ilyenkor mérni, hogy az alapszemélyisége ilyen-e, mert introvertáltabb típus, vagy történt esetleg valami, ami miatt ennyire bezárkózik. Krízisjel is lehet a hallgatás. Tapasztaltam nem egyszer, ha nem erőltetem, elfogadó, empatikus légkörben a következő alkalommal már megnyílik, együttműködő lesz.

HáziPatika.com: A befogadási vizsgálatot követően mikor kötelező még a találkozás a pszichológussal? Mondjuk, ha az őrök vagy a felügyelők észrevesznek náluk valamilyen problémát?

N. A.: Ilyen esetben is, illetve akkor, ha mi azonosítunk valamilyen pszichológiai problémát, mert ebben az esetben szükséges az utánkövetés: visszahívjuk, beszélgetünk vele. És persze maguk a fogvatartottak is kérhetnek meghallgatást, ha úgy érzik, hogy pszichológusra tartozik valamilyen problémájuk.

HáziPatika.com: Hat pszichológus dolgozik ebben a börtönben, ahol jelenleg nagyjából 1200 fogvatartottat őriznek. Hosszabb, több alkalmas, klasszikus terápiára van egyáltalán módjuk így?

"Eredetileg nem akartam börtönpszichológus lenni. Az egyetemen személyiségpszichológia szakirányt választottam, ahol volt egy témavezetőm, aki a pszichopátiával foglalkozott, és adódott, hogy erről a témáról írom a szakdolgozatom. Eljutottam egy vidéki börtönbe kutatni a témában, és nagyon érdekes volt az első bemenetelem: egy reintegrációs tiszt és egy felügyelő kísért, és furcsán méregettek, ahogy mentem végig a körleten. Nem értettem, miért néznek ilyen furcsán, mire mondták, hogy döntő mozzanat szokott lenni, hogy amikor az ember egyre beljebb halad a börtönben, és csapódnak mögötte a rácsok, akkor milyen reakciói vannak, hogyan reagál. Van, aki rosszul érzi magát, és látszik is rajta, hogy zavarja a helyzet - ők biztos nem maradnak ott sokáig. Engem viszont mindez már akkor sem zavart, inkább nagyon kíváncsi voltam: látni akartam, milyen ez a világ belülről. Később úgy alakult, hogy amikor 2007-ben elindult itt a pszichológiai osztály, jelentkeztem, és pályakezdőként itt kezdhettem a munkám. Noha nem terveztem hosszú távra, már 12 éve itt dolgozom, és egyáltalán nem bántam meg."

N. A.: A börtön alapvetően nem a hosszú távú terápiára alkalmas hely, de azért van erre is lehetőség. A munkánk fő része viszont sokkal inkább a krízisellátás, a gyors segítségnyújtás, de például szexuális bűnelkövetőknek is tartunk több alkalmas terápiás foglalkozásokat. Egyébként pedig sok minden változott itt ezen a téren is. Amikor én elkezdtem itt dolgozni 2007-ben, még csak két pszichológus dolgozott itt, azóta viszont már pszichológiai osztályunk van, és most már beépült a fogvatartottak mindennapjaiba, hogy van ez a lehetőség. Mondják például a zárkatársak egymásnak, hogy ne "recsegjen" (börtönszleng a sírásra, kiborulásra - a szerk.), hanem beszéljen inkább a pszichológussal.

HáziPatika.com: Önöknek inkább a börtönlétből fakadó pszichés problémákat kell kezelniük, vagy a már korábban is meglévő, megoldatlan zavarokat?

N. A.: Mindkettőre van példa. A krízisek adódhatnak a fogvatartással összefüggő nehézségekből, de elég gyakori a pszichés sérülékenység vagy a mentális probléma, amit kint nem ismertek fel vagy kezeletlen maradt, itt viszont alkalmunk van rá, hogy megpróbáljunk kezdeni vele valamit.

HáziPatika.com: Mi viseli meg a legjobban a fogvatartottakat egy börtönben? Az összezártság? A szabadsághiány? Az unalom?

N. A.: Szerintem a kapcsolatok hiánya. A család, a gyerekek, a szülők, a párkapcsolatok... - ha ezekkel történik valami, arra nagyon érzékenyen reagálnak.

HáziPatika.com: A távolságot a családtól hogyan lehet kezelni? Hányszor találkozhatnak egyáltalán egy hónapban a családtagjaikkal?

N. A.: Beszélőre van lehetőség, aminek a gyakorisága attól is függ, hogy milyen szigorú rezsimben vannak: van, aki kéthetente, van, aki csak havonta találkozhat velük. A problémát általában az okozza, ha ebben zavar támad: ha elhidegülnek egymástól, ha nem jön a levél, amit várnak, ha megígérte nekik a párjuk, hogy felhívhatja, de mégsem tudja. Ilyenkor egyből beindulnak a negatív gondolatok - ezeken sokszor nehéz átlendíteni őket. Az elfogadást is megpróbáljuk segíteni ilyenkor, de azt is nézzük, hogy mit lehet esetleg tenni a kapcsolatokért, mert azért ők is tehetnek valamit bentről. Jó magaviseletért fogadhat például valaki soron kívül látogatót, de szabadulás előtt családi döntéshozó konferenciára is van lehetőség, ahol képzett szakemberrel és a családtagokkal közösen kereshetnek megoldást a felmerülő nehézségekre, rendezhetik a konfliktusokat.

HáziPatika.com: A családtagok is beszélhetnek önökkel?

N. A.: A börtön falain belül csak a fogvatartottakkal foglalkozunk, családtagokkal rendszerint nem találkozunk.

HáziPatika.com: Szükség esetén kaphatnak a fogvatartottak gyógyszereket is?

N. A.: Alapvetően pszichológiai ellátást végzünk - mindenki, aki itt dolgozik, pszichológus. Viszont itt van mellettünk az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, ami a fogvatartottak számára pszichiátria ellátást tud nyújtani, vagyis ott gyógyszeres terápia beállítására is van lehetőség.

HáziPatika.com: Mi számít a börtönben olyan krízishelyzetnek, amely önökre is tartozik?

N. A.: A legsúlyosabb krízisek halálesetekből vannak: ha meghal egy közeli hozzátartozó, abból nagyon nehéz helyzetek tudnak előállni, és adott esetben napi kontroll is szükséges lehet. Akkor is be kell avatkoznunk, ha valaki súlyos depresszív tüneteket mutat, ha reménytelenné válik, amiből önkárosítás vagy öngyilkossági gondolatok következhetnek. Ez persze nem csak ránk, pszichológusokra tartozik: team-munkában dolgozunk a reintegrációs tisztekkel - akik voltaképp nevelők, és napi kapcsolatban vannak a fogvatartottakkal - és a felügyelőkkel.

HáziPatika.com: Ki az, aki jobban, és ki az, aki rosszabbul tud megküzdeni a börtönléttel? Az ítélet időtartama beleszól ebbe?

N. A.: Ez nagyon sok mindentől függ, például az alapszemélyiségtől, és hogy hogyan tudja valaki az itteni lehetőségeket kihasználni, például, hogy dolgozik-e, vagy sem. Sokan dolgoznak az intézet karbantartóműhelyeiben vagy a börtön mellett működő kft.-nél, ahol például bútorokat, szemléltetőeszközöket készítenek. Fontos továbbá, hogy van-e valamilyen támogató kapcsolata, illetve hogy van-e perspektívája, tudja-e, hogy mit fog csinálni, miután szabadul. Találkoztam például olyan fogvatartottal, aki több mint 15 évet volt bent, de mivel teljesen jól strukturálta idebent az idejét, mentálisan is rendben volt, ezzel szemben olyan embert is láttam, akit az egyéves ítélet is nagyon meg tudott törni, mert labilis volt, és nem tudta, hogy mi lesz majd vele a jövőben.

HáziPatika.com: A fogvatartott életkora számít ezen a téren?

N. A.: Az életkor is számít. Fiatalabb életkorban börtönbe kerülni több szempontból is nehezebb élethelyzet. Még az identitásuk is alakul olyankor, keresik a helyüket, az útjukat, és ekkor kerülnek börtönbe. Az életritmusuk is más - lehet, hogy még pörögnének, buliznának. Abból szokott főleg gond lenni, ha egy fiatalabb és egy idősebb ember kerül egy zárkába, mert annyira más az érdeklődési körük, a gondolkodásuk.

HáziPatika.com: Van egyáltalán olyan ember, akire a börtönbüntetés lényegét jelentő megvonások nem hatnak pszichésen rosszul?

Hogyan lehet egy hároméves, leukémiával diagnosztizált kislánynak elmondani, hogy egy súlyos betegséggel kell megküzdenie? Dr. Mailáth Mónika gyermek- és onkopszichiáterrel beszélgettünk. A teljes interjú ide kattintva olvasható.

N. A.: Azért elég sokan vannak, akik jól boldogulnak a börtönben, ami nem azt jelenti, hogy nekik ne lenne rossz itt lenni, viszont tudnak élni azokkal a lehetőségekkel, amik egy ilyen helyen adottak: iskolába, főiskolára járnak, dolgoznak, valamilyen hasznos tevékenységet végeznek - beindul bennük egy jó megküzdési stratégia. Az egyik legfontosabb, hogy folyamatosan elfoglalják magukat valamivel, jól strukturálják a napjukat. Ne feledkezzünk meg róla, hogy előbb-utóbb szabadulni fognak, és a büntetés mellett építő folyamatoknak is be kellene indulniuk a börtönlét során, hogy ezek az emberek képesek legyen kezdeni magukkal valamit civilben is. Tudunk például tanácsokat adni nekik arra, hogyan ismerhetik fel könnyebben a számukra kritikus helyzeteket, vagy például a szerhasználat is visszatérő probléma, ezért elkezdhetünk dolgozni azon, hogy motiváltak legyenek a szermentes életre, odakint pedig ne az legyen az első, hogy mennek a dílerhez.

HáziPatika.com: Egy-egy alkalom során csak önök beszélnek a fogvatartottakkal, vagy jelen van még valaki?

N. A.: Négyszemközt beszélünk.

HáziPatika.com: Nem jelent ez biztonsági kockázatot önökre nézve?

N. A.: Minden pszichológusnál van személyi riasztó, úgyhogy jelezhetünk az őröknek, ha olyasmi történne, aminek nem kéne. De nem igazán szoktak előfordulni ilyen helyzetek. Én például még egyszer sem használtam a riasztót - a közelében voltam ugyan egyszer még az itteni munkám elején, amikor egy fogvatartott a foglalkozás során hirtelen labilissá, impulzívvá vált, de végül sikerült a helyzetet kezelni, megnyugtatni őt.

HáziPatika.com: Amiatt nem szükséges nagyobb odafigyelés, hogy nőként dolgozik egy férfibörtönben?

N. A.: Nagyon sok nő dolgozik ebben a börtönben, és nekünk, pszichológusoknak is csak egy férfi kollégánk van. Az elején nyilván kell egy kicsit küzdeni, amíg megismerik és elfogadják az embert, de nekem abból, hogy nő vagyok, sosem volt problémám a fogvatartottak között.

HáziPatika.com: Van, hogy olyan információhoz jutnak a fogvatartottaktól, amit jelezniük kell másoknak? Mi erre nézve itt a protokoll?

N. A.: Ha valami az intézet rendjét, biztonságát sérti, vagy más életét veszélyezteti, akkor jeleznünk kell. De persze a fogvatartottak számára más lehetőségek is vannak, hogy jelezzék a kritikus helyzeteket, például a reintegrációs tiszteknél. Ritka, hogy ezek a pszichológusi beszélgetés során derüljenek ki.

HáziPatika.com: Egy börtönben a pszichológusra nehezedő stressz sem tűnik csekélynek. Mi segít önöknek feldolgozni ezt?

N. A.: Nekem nem volt ezelőtt civil munkahelyem, így ahhoz nem tudom mérni, de az mindenképp nehézséget jelent, hogy itt megeshet, hogy elhatározom reggel pszichológusként, hogy milyen feladatokat akarok elvégezni, kikkel szeretnék vagy kellene foglalkoznom, de a börtön napi élete ezt a tervet keresztülhúzza. Ezt el kell viselni, rugalmasnak kell lenni. És persze: gyakran szembesülünk nehéz esetekkel, élethelyzetekkel - de azért ez a civil életben sem ritka egy pszichológusnál. Ezzel együtt tény, hogy például sok a személyiségzavarral diagnosztizálható fogvatartott, akik nehéz esetek, viszont a pszichológus kollégák itt meg tudják beszélni egymással a nehéz helyzeteket. Akkor tudna ez a munka nagyon nehéz lenni, ha az ember egyedül maradna, ha nem lenne kitől tanácsot kérnie, amikor találkozik egy problémásabb esettel.

HáziPatika.com: Tartják valamennyire a kapcsolatot, esetleg folytatják a megkezdett terápiát azokkal, akik szabadulnak innen?

Ez is érdekelheti

kórházi haláleset

20 beteg halt meg az intenzíven, mert csökkentették a gyógyszeradagjukat

gyógyszervisszahívás

Baj van egy gyógyszerrel, kivonják a forgalomból

pisilés

Indulás előtt ha kell, ha nem, pisilsz? Nem jó ötlet

myeloma multiplex

Könnyen reumának nézhetik ezt a daganatot

N. A.: Az utógondozás nagyon fontos, de mi csak a börtön falain belül segítünk. Az utat, a lehetőségeket meg tudjuk mutatni nekik. Volt nemrég egy fogvatartott, akinek erős szorongásos panaszai voltak, és itt a börtönben találkozott először pszichológussal. Megtapasztalta, hogy miben tud segíteni egy ilyen beszélgetés, és azt mondta, hogy mindenképp szeretne kint is találkozni egy pszichológussal. Adunk tanácsot, hová fordulhat, de ezt már neki magának kell odakint megszerveznie. Olyan van csupán, hogy véletlenül összetalálkozom velük, mondjuk, a villamoson. De ez általában pozitív élmény szokott lenni: jó hallani, mikor mesélik, hogy épp munkába mennek, ha válthatunk néhány szót, és kiderül, hogy helyt állnak a civil életben. Jó látni, hogy boldogulnak szabad emberként is.