Szabályok, amiket nem szabad elfelejteni

Az Alzheimer-kór diagnosztizálása után számos jogi, pénzügyi és egyéb teendőt érdemes napirendre venni a beteg érdekében, és tisztázni, kinek milyen jogai vannak, illetve lehetnek a gondozás alatt.

A jelenlegi magyar szabályozás szerint az Alzheimer-kórban szenvedő betegek törvényileg nem számítanak fogyatékosnak, jóllehet az szerint minden fogyatékosokat érintő rendelkezés hatályát ki kellene terjeszteni az Alzheimer-betegségben szenvedőkre is. A kórban szenvedő beteg ugyanis 24 órás felügyeletet kíván valamelyik hozzátartozója vagy egy fogadott gondozó személyében, azaz képtelen az önálló életvitelre.

Jog a legmagasabb szintű egészséghez Az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek a értelmében joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, és mivel önmagukat ellátni képtelenek, megilleti őket az ellátás is. Az ápoláshoz az állam normatív támogatást ad az ezzel foglalkozó intézményeknek, az otthoni ápolás után pedig ápolási díjat fizet.

A helyi önkormányzatnál lehet érdeklődni afelől, hogy a gondozásra szoruló beteg ápolására milyen támogatás igényelhető, illetve milyen szociális ellátási és szolgáltatási lehetőségek adottak lakóhelyén (ápolási segély, házi segítségnyújtás, kisegítő gondozás, közösségi ellátás, napközi otthonok).

Hazai érdekvédő szerv a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága. Honlap: http://www.alzheimerweb.hu , Információs vonal: (06-1) 214-1022 Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ilyenkor magát a gondozót is megilleti az egészséghez és a pihenéshez való jog. Fontos, hogy a gondozó megoszthassa érzelmeit családtagjaival, barátaival, segítséget kérjen érdekvédő szervezetektől (pl. Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága), és hogy a beteg terápiája az ő igényeihez is igazodjon: minél kisebb terhet jelentsen számára az ellenőrzés és a betegfelügyelet.

Közös érdek a korai tervezés

Miután az Alzheimer-kóros beteg idővel képtelenné válik arra, hogy önállóan képviselje magát akár jogi, akár pénzügyi kérdésekben, a gondozónak kell szembenézni ezekkel a problémákkal is. Az Alzheimer-kóros betegek későbbi ügyintézése korai tervezéssel azonban megkönnyíthető, így korai stádiumban tanácsos például végrendeletet fogalmaznia, illetve a hozzátartozókkal meghatalmazást írnia, hogy fontos ügyekben később eljárhassanak helyette.

Az állandó meghatalmazásban a beteg egy másik személyre ruházza át ügyeinek intézését, ezt célszerű ügyvéddel vagy közjegyzővel elkészíttetni vagy ellenjegyeztetni. Ilyen meghatalmazásra lehet szükség pl. postai küldemények átvételéhez (nyugdíj, értékcikk), a bankban és a hivatalokban is.

A hozzátartozóknak a meghatalmazás mielőbbi elkészültét kell szorgalmazniuk, hiszen később már bírósághoz kell fordulni, amikor a demens beteg már nem beszámítható. Ekkor már csak a gondnokság alá helyezés jöhet szóba, ezzel az eljárással ugyanis hivatalosan is a gondnok lesz a beteg képviselője.

A beteg bevonásával a jövőbeli nehézségeket is érdemes mihamarabb számba venni, és minél korábban intézni az ellátással kapcsolatos későbbi teendőket: az esetleges eltartási szerződést, a gondozó otthonban való elhelyezést.

Gondnokság alá helyezés

Nemzetközi egyezmények, javaslatok, irányelvek: 2006-ban fogadták el New Yorkban az ENSZ "A fogyatékossággal élő személyek jogairól" szóló egyezményét, amit 2007-ben hazánkban is kihirdettek. Ez alapján a nyilatkozat alapján kellene fogyatékosnak minősíteni hazánkban is azokat, akik Alzheimer-kórban szenvednek. 2009 elején az Európai Parlamentben született egy nyilatkozat az Alzheimer-kór elleni küzdelemről, és a képviselők egy akciótervet is kidolgoztak benne, aminek célja a betegek és gondozóik életminőségének javítása. 2009 nyarán az Európai Bizottság konkrét javaslatokat fogadott el az Alzheimer-kór, az elbutulás (demencia) és egyéb degeneratív idegrendszeri betegségek elleni küzdelem jegyében. A gondnokság alá vétel eljárása a betegség későbbi stádiumaiban lehet időszerű: súlyos tünetek fennállásakor nemcsak a beteg állandó felügyeletéről kell gondoskodni, de a gondnokság alá helyezés is szóba jöhet. Ezt a beteg házastársa, egyenes ági rokona, testvére, a gyámhatóság és az ügyész kérheti a bíróságtól. A gondnok a beteg vagyonának kezelője és törvényes képviselője lesz az eljárás lezárulta után, ám ápolnia nem kötelező, de önkéntes alapon akár ezt is vállalhatja.

A gondnokolt személy véleményét a gondnokának minden döntéshozatal során ki kell kérnie, ha azonban ez a betegség miatt már nem lehetséges, a beteg korábbi rendelkezéseit kell alapul venni.

A jövő: előzetes jognyilatkozat szerint egy korai Alzheimer-diagnózis után a beteg élhet az előzetes jognyilatkozat intézményével is: közjegyző, ügyvéd vagy gyámhatóság előtt megszabhatja, hogy mi történjék vele, illetve a vagyonával cselekvőképességének később bekövetkező korlátozottsága esetén. Kijelölheti például, hogy lakása fejében ápolják otthon, esetleg hogy ki ne legyen a gondnoka.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra