Az Alzheimer-kór jele lehet, ha rosszul tájékozódunk

A Washington University kutatói megállapították, hogy az irányérzék csökkenése az Alzheimer-kór előjele lehet. Ez a felfedezés is segíthet az orvosoknak, hogy minél korábban diagnosztizálják a betegséget.

A tanulmányban 16 olyan önkéntes vett részt, akinél kimutatták az Alzheimer korai jeleit , illetve 13 olyan, akinek semmilyen tünete nem volt. Mindemellett egy 42 főből álló kontrollcsoportot is létrehoztak.

A tesztek során a résztvevőknek azt kellett emlékezetükbe vésniük, hogy miképpen tudnak közlekedni egy virtuális labirintusban különböző támpontok alapján. A kutatók két dolgot figyeltek. Egyrészt, hogy milyen jól képesek a résztvevők memorizálni az útvonalat, és hogy milyen pontos mentális térképet tudnak felállítani magukban.

50 éves kora felett mindenkinek ki kéne töltenie az új online Alzheimer-tesztet - állítják brit szakértők. Részletek! Megállapították, hogy az Alzheimer jeleit mutató résztvevőknek nem okozott nehézséget megjegyezni az előre beállított útvonalat, de nem voltak képesek pontos mentális térképet készíteni. Ez azt jelenti, hogy azoknál, akik nem képesek egy útvonalat előre elképzelni maguknak, és megjegyezni azt nagyobb az esély a betegség kialakulására.

A tájékozódási hibák is utalhatnak Alzheimer-kórra

A kutatók több elismert szakemberrel is megosztották felfedezésüket és megállapították, hogy az Alzheimert okozó genetikus okoknak a tájékozódási képességhez is köze van. Egy párhuzamos kutatásból az is kiderült, hogy a szív egészségi állapota is fontos lehet az Alzheimer-kór kialakulásában. Ugyanis az egészséges szív sokkal gyorsabb gondolkodást, jobb memóriát és koncentrálóképességet ad, és összességében sokkal jobbak a kognitív képességek a megfelelő keringés mellett.

Az Alzheimer-kór nagyon komoly betegség, minden, ami segíthet a korai felfedezésben és a gyógyításban rengeteg ember életét teheti könnyebbé a jövőben.

Forrás: mainenewsonline.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra