A fiatalok is tehetnek arról, ha később elbutulnak

Svéd kutatók 9 olyan kockázati tényezőt azonosítottak a tinédzsereknél, amelyek a korai demencia megjelenéséhez köthetőek. A listát a túlzott alkoholfogyasztás vezeti.

Korai demenciáról 65 éves kor alatt beszélhetünk. A vizsgálatot vezető Peter Nordstrom elmondta, hogy az alkohollal szemben a szülőknél előforduló demencia például keveset nyomott a latban. Az eredmények a JAMA Internal Medicine című szakfolyóirat internetes kiadásában jelentek meg.

Nordstrom és kollégái olyan férfiaktól gyűjtöttek adatokat, akik 1969 és 1979 között , 18 esztendősen a svéd hadseregben szolgáltak. A 37 éves követési időszakban 487 résztvevőnél jelentkezett korai demencia, átlagosan 54 éves korban. Az azonosított kockázati tényezők "egymás hatását erősítették, javarészt módosíthatóak voltak, illetve a tinédzserkorig lehetett őket visszavezetni , így felmerült a korai megelőzés lehetősége" - fogalmazott Nordstrom, az Umea Egyetem munkatársa.

Az alkoholfogyasztás, droghasználat , a demens apa, a tinikori gyenge mentális funkciók, az alacsony testalkat és a magas vérnyomás szerepelt a kockázati tényezők sorában. Ezek az esetek 68 százalékáért tehetőek felelőssé a kutatók számításai szerint a korai demencia megjelenésében. Legalább két kockázati tényező fennállása és a mentális képességek alapján az alsó harmadba való tartozás esetén hússzoros volt a kockázat.

Már a kamaszok is sokat tehetnek az Alzheimer-kór ellen

"A korai demencia nagy terhet ró a páciensre és annak családjára" - mondta Dr. Deborah Levine, a Michigan Egyetem professzora, aki szerint a megelőzés mellett kiemelt fontosságú a segítő szolgálat kialakítása. "A megfigyelések alapján az orvosoknak oda kell figyelniük a tinédzserkorban gyökerező kockázati tényezőkre" - tette hozzá Dr. Sam Gandy, a New York-i Mount Sinai Kórház Kognitív Egészség Központjának vezetője.

Becslések szerint a demencia világszerte 35 millió embert érint, és ez a szám 2050-re várhatóan erőteljesen növekedni fog.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra