Mikor szükséges az epicutan teszt?

Fém- és fogászati allergia vizsgálata során a pontos diagnózishoz négy alkalommal kell megjelenni a kezelőorvosnál, hogy a szakember a bőrtüneteket, változásokat feljegyezze. Ez első hallásra megterhelőnek tűnhet, ám ha belegondolunk, hogy a vizsgálat alapján megállapított csípő- vagy térdprotézist, fogászati implantátumot egy életen át viselni fogjuk, már nem is tűnik olyan soknak a többszöri leolvasás.

Mi az az epicutan teszt?

Fém- és fogászati allergia vizsgálatot általában ortopédiai műtétek előtt, protézis vagy fogászati implantátum beültetését megelőzően végeznek - magyarázza dr. Balogh Katalin allergológus. A vizsgálat elvégzése epicutan teszt segítségével történik, aminek során a gyanúba vett fémeket kamrás tapaszok segítségével ragasztják fel a beteg hátára. Az allergiát a bőrtünetekből lehet megállapítani, az arra érzékenyeknél a fémmel való érintkezés helyén bőrpír, duzzanat, ekcémás jellegű folt jelentkezik.

Miért nem elég egyszer leolvasni a tesztet?

A fémek korai és kései reakciókat is okozhatnak, ezért több alkalommal is szükséges leolvasni az eredményeket. A felrakás után 30 perccel a korai reakciót lehet megállapítani, ez fémek esetén ritkán pozitív. 48 óra elteltével jelenik meg a késői kontakt allergiás reakció, ami 72 óránál erősödik, ezért évekkel ezelőtt itt véget is ért a tesztelés. Időközben azonban kiderült, hogy 10 százalék körüli gyakorisággal 72 órán túl is jelennek meg pozitív reakciók, ezért kell megnézni a 8. napon is.

Fényképről nem lehet diagnózist mondani

Sokan messziről érkeznek, nagyobb távolságokat is megtesznek, hogy az epicutan tesztet elvégeztessék. Ilyenkor, különösen, ha a beteg ortopédiai műtét előtt áll és fájdalmai vannak, az utazással járó fáradalmakat nehezebben viseli, szeretné áthidalni a távolságot és csökkenteni az utazások számát. Természetesen könnyebbséget jelentene, ha nem kellene minden alkalommal megjelenni a rendelőben - mondja a szakértő -, ám a beteg érdekében a főorvosnő ehhez mégis ragaszkodik.

Fogászati eljárások esetén sem mindegy, milyen anyagból készül az implantátum
Fogászati eljárások esetén sem mindegy, milyen anyagból készül az implantátum

"Áthidaló megoldásként a beteg részéről felmerülhet, hogy személyes konzultáció helyett fényképet küld a vizsgált területről. A fotó azonban nem adja vissza a valós képet, emellett sokszor például az ujjammal is megtapintom a bőrt. Az internet sok mindenre jó, de nem mindenre. Nem lehet súlyos döntéseket hozni, felelősséggel véleményt, javaslatot adni egy esetlegesen rossz minőségű fotó alapján." Az életmódtól is függ a fogászati implantátumok tartóssága A fogászati implantátumok egyre jobb minőségűek. Habár a beültetésük hosszadalmas és költséges folyamat, a tartósságuk és esztétikumuk miatt érdemes megfontolni a javukra szóló döntést.

Allergiavizsgálattal elkerülhető az újabb műtét

A vizsgálat alapos elvégzése azért fontos, mert ha az implantátum beültetését követően derül fény az allergiára, akkor csak egy újabb műtéttel, az implantátum cseréjével lehet megszüntetni a beteg panaszait. Ha viszont már a beavatkozás előtt kiderül, hogy milyen fémekre allergiás, akkor alapvetően is olyan anyagot használnak, amely nem okoz majd panaszokat. A fémek közül leggyakrabban a nikkel, a króm, a kobalt és a réz okoznak tüneteket, de már az aranyról, sőt az elmúlt években a korábban hipoallergénként ismert titániumról is kimutatták, hogy implantátumokban történő felhasználása az arra érzékenyeknél allergiás tüneteket válthat ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra