A tanyasi por megvéd az allergiától

A tanyasi por óvja meg az ott felnövő gyerekeket az asztma és az allergia kialakulásától - állapították meg a Flandriai Biotechnológiai Intézet (VIB) és a Genti Egyetem szakemberei, akiknek eredménye jelentős előrelépést jelenthet egy asztmavakcina kifejlesztésében.

A kutatók már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy a tanyán nevelkedő gyerekek védettebbek az asztmával és az allergiával szemben, ám egészen mostanáig nem sikerült megállapítani az összefüggés okát.

A szakemberek most egerek környezetében helyeztek el Németországból és Svájcból származó tanyasipor-kivonatot. A tesztek azt mutatták, hogy a rágcsálók teljesen immunisak voltak a háziporatka okozta allergiával szemben.

Takarítási tippek allergiásoknak Aki tudja magáról, hogy bizonyos dolgokra a szervezete túlérzékeny, annak erről a tünetmentes időszakokban sem szabad elfelejtkeznie, hiszen némi elővigyázatossággal sok kellemetlenségtől kímélheti meg magát. Megmutatjuk, hogyan .

A jótékony A20 fehérje

A tanyán lévő por hatására a légutak nyálkahártyája nem reagál olyan hevesen a háziporatkához hasonló allergénekre . "Ez a védőhatás egy különleges gyulladásgátló fehérjének (A20) köszönhető, amelyet a tanyán lévő porral való érintkezés hatására termel a szervezet. Amikor inaktiváljuk az A20 proteint a tüdő nyálkahártyájában, akkor a tanyasi por többé nem képes csökkenti az allergiás vagy asztmás reakciót" - mondta Hamida Hammad, a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője.

A tanyasi por óvja meg az ott felnövő gyerekeket az asztma és az allergia kialakulásától

A tanyasi por óvja meg az ott felnövő gyerekeket az asztma és az allergia kialakulásától

Az emberek bevonásával végzett későbbi vizsgálatok azt mutatták, hogy az allergiától és asztmától szenvedő páciensek szervezetében nincs elegendő A20 fehérje, ami megmagyarázza az allergénekre adott heves reakcióikat - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.

2000 gyereket vizsgáltak

"A tanulmány során mintegy kétezer, tanyán nevelkedő gyermeket is megvizsgáltunk, és azt találtuk, hogy a többségük védett a betegségekkel szemben. Akik mégsem védettek és allergiától szenvednek, azok az A20 fehérje egy génvariánsát hordozzák, ami a protein hibás működését eredményezi" - mondta Bart Lambrecht, a VIB és a Genti Egyetem szakembere.

Vakcina készülhet az asztma ellen

A szakemberek most azt próbálják megállapítani, hogy a tanyán lévő por pontosan melyik aktív összetevőjének köszönhető a jótékony hatás. Ennek kiderítése után egy asztma elleni, annak megelőzését szolgáló vakcina kifejlesztése jelentheti a következő lépést.

"Úgy sejtjük, hogy bizonyos fokig az endotoxinokban - egyes baktériumok testében található, de a testükön kívülre ki nem választott mérgező anyag - lehet a válasz" - jegyezte meg Hammad, hozzátéve, hogy több évnyi kutatásra lesz még szükség, mielőtt a páciensek kezébe adhatnák a megoldást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra