Nephrosis szindrómának nevezzük azt a tünetegyüttest, melynek első jele a masszív (napi 3,5 grammot meghaladó) fehérjeürítés a vizelettel.
A víz nagy része fehérjéhez kötötten kering a vérben, a fehérjék eltűnésével és a víz pótlásával a kis molekulákat átengedő, a nagyobbakat visszatartó (féligáteresztő vagy szemipermeábilis) kisereken keresztül jelentős mennyiségű víz távozik a vizelettel és a sejtközötti térbe, az interstíciumba. A vese hajszálér-gomolyagjain keresztül távozó fehérje fehérjevizelést (proteinuria), a hajszálereken keresztül a sejtközötti térbe áramló víz ödémát okoz. A betegség lényege, tehát, a hajszálerek áteresztőképességének jelentős megnövekedése.

A glomerulusok a vesék mirigyállományában található hajszálér-gomolyagok, amelyeken keresztül a vizelet kiválasztása megtörténik. Heveny gyulladásuk drámai tünetekkel járó, de többnyire jóindulatú betegség. Elsőként Hippokratész figyelte meg a deréktáji fájdalom és vérvizelés társulását, mely a vizelet-elválasztás csökkenéséhez (oliguria), majd megszűnéséhez (anuria) vezet. A kórfolyamat azonosítása a mikroszkóp kifejlesztésével vált lehetségessé.

A vese elsődleges feladata, hogy az anyagcsere-végtermékeket, azaz a keletkező hulladékanyagokat, valamint a felesleges mennyiségben jelenlévő nátriumot és vizet kiszűrje a vérből és eltávolítsa a szervezetből. Mindkét vese kb. egymillió szűrőegységet, nefront tartalmaz. A vesék a vérnyomás és a vörösvértest-képzés szabályozásában is részt vesznek.

Két vese látja el ezeket a feladatot. A számtalan nefronból a folyadék egy gyűjtőcsatornába kerül. A gyűjtőcsatornákban a folyadék híg vizeletként is folytathatja a vesén keresztüli útját, vagy a víz visszaszívódhat és ismét a vérbe kerülhet, besűrítve ezzel a vizeletet. A szervezet, veseműködésre ható hormonokon keresztül, mindenkori vízigényének megfelelően szabályozza a víz visszaszívódását és ezzel a vizelet töménységét. Mindkét vese központi gyűjtőmedencéjéből (vesemedencéből) egy-egy húgyvezeték (uréter) vezeti a vizeletet a húgyhólyagba. A hólyagból a vizelet a húgycsőbe (uretra) kerül, mely a férfiakban a hímvesszőn, a nőkben a külső szeméremtesten át a külvilágba nyílik.

A vese és a húgyutak betegségeinek a tünetei aszerint lehetnek igen változatosak, hogy mi maga a betegség, illetve a szervrendszer mely része érintett. Így lehet általános gyengeség, altesti fájdalom, láz, gyakori, kontrollálhatatlan vagy fájdalmas, esetleg nehéz és akadályozott vizelés, illetve a vizelet színének, összetételének, állagának megváltozása is valamilyen vese és húgyúti betegség tünete.

A vesekövesség, latinul nephrolithiasis (gör. nephrós = vese, líthos = kő) vagy húgyúti kövesség urolithiasis (gör. uron = vizelet) a lakosság 3-4 százalékát érintő betegség.

A vesekő kemény, kristályos anyagból van, gyakran kalcium-oxalát, vagy más vegyület alkotja, amely a vizeletben kicsapódik. Ma már több mint 25 különféle összetételű kőtípust izoláltak, leggyakoribb a kalcium-oxalát kő. Az esetek 80%-ában mindkét vese érintett.

	Vesekövek

Mivel a kövek - elsősorban a nagy kövek - nem mozognak, így sokáig nem okoznak tünetet, ezért a vesekövesség részben rejtve marad. A kövek mérete és növekedésük üteme az összetételtől függően változó, leggyorsabban a struvit kövek nőnek, gyorsan válnak az egész vesemedencét kitöltő, úgynevezett korallkővé.

Általában heves, görcsös fájdalmat okoznak, de sokszor más tünetek, egyéb betegség miatt végzett hasi ultrahangvizsgálat során derül fény a tünetet nem okozó vesekőre. A betegség kialakulásában szerepe van táplálkozási szokásoknak és nem kis részben öröklött tényezőknek. Az esetek zömében a rettenetes fájdalmon kívül egyéb problémát nem okoz. Ritkábban súlyos fertőzés, komoly vesebetegség kialakulásában játszik kulcsszerepet. A vesekövesség megelőzésében a legfontosabb a bőséges folyadékfogyasztás.

A cisztás vesebetegségek közé azon kórképeket soroljuk, amelyeknél a vese állományában folyadékkal telt tömlők alakulnak ki. A ciszták lehetnek a vesék kéreg- és velőállományában is. Lehetnek önállóak, kis számban előfordulók, vagy elfoglalhatják gyakorlatilag az egész veseállományt, lehetnek mikroszkopikusak, de megnőhetnek akár néhány centiméteresre is. A cisztás vesebetegségek két nagy csoportját különítjük el, az örökletes és nem örökletes megbetegedéseket. Az örökletes megbetegedések között a legjelentősebbek a policisztás megbetegedések. A nem öröklődő betegségek közé tartozik az egyszerű veseciszta de a multicisztás veseelváltozás is.

Az akut veseelégtelenség alatt a veseműködés gyors, napok, hetek alatt bekövetkező romlását értjük, melynek során a vesék által kiválasztott káros anyagcseretermékek felszaporodnak, illetve a szervezet só- vízháztartása és sav-bázis-egyensúlya felborul. Az akut veseelégtelenség olyan állapot, melyet nemcsak a vese betegsége, hanem számos egyéb, pl. a vese keringésével, a húgy-ivarszervek működésével kapcsolatos betegség, baleset, mérgezés is kiválthat. Viszonylag gyakori, a fejlett országokban jelenleg évente 1 millió lakosból 200 új beteggel lehet számolni. A kórházi kezelések 5%-ában, az intenzív osztályokon 5-25%-ban alakul ki. Sajnos halálozási aránya az egyre fejlettebb kezelés ellenére is átlagosan 40%.

A túlélő betegek fele élete végéig vesepótló kezelésre vagy veseátültetésre szorul.

A krónikus veseelégtelenség a vesék szerteágazó működésének többnyire fokozatos, folyamatos és visszafordíthatatlan romlását, végül teljes megszűnését jelenti, ezzel a végállapotú veseelégtelenség kialakulásához vezet. A veseelégtelenség szinte valamennyi szerv, szervrendszer működését befolyásolva, megfelelő kezelés nélkül halálhoz vezető állapot. A már kialakult súlyos veseelégtelenség kezelésében a különböző művesekezelések, a veseátültetés mellett számos kiegészítő terápia szükséges az életminőség javítása érdekében. Az elmúlt évtizedben a vesepótló megoldások rengeteget fejlődtek, a teljes értékű életre egyre nagyobb esélye van a betegeknek.

A vesék szerteágazó feladatát körülbelül 400.000-800.000 azonos felépítésű működési alapegység, a nefron (nephron) látja el. A nefronok száma a korral normálisan is csökken, de egyes veleszületett vagy szerzett betegségek gyorsabb nefronpusztulással járhatnak. A még működőképes, egészséges egységek az elpusztult nefronok funkcióját egy bizonyos határig képesek ellensúlyozni. Ha a nefronok száma annyira lecsökken, hogy a vese alapvető feladatát már nem tudja ellátni, akkor krónikus veseelégtelenségről beszélünk. Szemben az akut veseelégtelenséggel, itt már nem számíthatunk állapotjavulásra, végállapotban az életben maradáshoz feltétlenül szükséges valamilyen vesepótló kezelés (dialízis), vagy veseátültetés. A krónikus veseelégtelenséghez számos különböző betegség vezethet, a vesék működésének romlása azonban mégis egységes, jellegzetes tünetekkel járó szindrómát eredményez.