Legféltettebb érzékszervünk, "szemünk fénye" a látás. A szem felépítése és működése bonyolult, de legalább annyira lenyűgöző is: ez a csodálatos - több védelmi berendezéssel is ellátott - szerkezet szabályozza a beengedett fény mennyiségét, közeli és távoli tárgyakra fókuszál, képeket állít elő és továbbítja az agyba.
A látás alapja az emberben (és a gerinces állatokban) a fényinger által kiváltott érzet, amelynek kiinduló pontja a szem. A szem optikai törőközegei (szaruhártya, csarnokvíz, lencse, üvegtest) képet hoznak létre az ideghártyán (amelyet recehártyának vagy retinának is neveznek). Egyszerűsített formában e törőközegek úgy viselkednek, mint egyetlen vastag gyűjtőlencse. A végtelenből érkező - párhuzamos - sugarak a törőközegeken túl egy pontban egyesülnek, és a tárgy képe fordított, kicsinyített, valódi képként jelenik meg a hátsó gyújtópontban elhelyezkedő ideghártyán, de csak abban az esetben, ha a szem optikai adottságai épek. Az ideghártya fényérzékeny receptorainak ingerülete az ugyancsak a retinában lévő bipoláris idegsejtekre tevődik át, és ezekről a ganglionsejtekre jut. E sejtek axonjai a retinában a látóidegfő (vakfolt, papilla) felé húzódnak, itt kötegbe tömörülve, látóidegként elhagyják a szemgolyót és az agyalapon az agyalapi mirigy felé húzódnak. A két szem két látóidege itt részben kereszteződik, majd a talamusz térdestest nevű része irányába halad. A térdestestben történő átkapcsolás után a szétterülő rostok a nyakszirti agylebeny körülírt területébe, a látóközpontba vezetik a fényingerek keltette ingerületet.
A látás folyamatának minden állomásán - kezdve már a szemet védő berendezésektől - a látószerv minden része sérülékeny, a legkülönbözőbb megbetegedések fenyegetik - lehetőség szerint védeni, kímélni kell, és a szemet illetve a látást érintő kisebb elváltozásokkal is érdemes szakorvoshoz fordulni, nem szabad elhanyagolni.