A pszichiátriai (elmegyógyászati) betegségek közé a gondolkodás, az érzelmi élet és a viselkedés zavarai tartoznak. Hátterükben több tényező is állhat, leggyakrabban testi, pszichológiai, szociális, kulturális vagy örökletes tényezők bonyolult kölcsönhatásai idézhetik elő.

A pszichiátriai kórképek közül a többség által nem is betegségnek, hanem csak egy rossz szokásnak tekintett dohányzás, azaz a nikotinfüggőség a legelterjedtebb. Gyakorisága nagyon magas, a felnőtt korú nők 23, a férfiak 38%-a dohányzik napi rendszerességgel. Sajnos, a nikotinfüggőség korán alakul ki: a 11. osztályosok körében végzett felmérés szerint a fiúk 39,8, a lányok 34,5%-a cigarettázik.

A második helyen az alkoholizmus áll: az ismert alkoholbetegek száma a lakosság 10%-ára tehető, az utóbbi három évtizedben alkohol okozta az összhalálozás szintén 10 százalékát. A 35 és 64 év közötti férfi korcsoportban az alkoholnak tulajdonítható halálozások gyakorisága harminc év alatt a 3,2-szeresére nőtt.

Harmadikként a depressziót kell említeni: felmérések szerint a lakosság 15%-a legalább életében egyszer átesik egy súlyos depressziós időszaka és minden hónapban a népesség 3-5%-a tekinthető depressziósnak.

A bulímia falási rohamokkal járó kényszerbetegség, melynek során a beteg rövid idő alatt igen nagy mennyiségű étel - jellemzően édesség - elfogyasztására képes. Ez törvényszerűen elhízáshoz vezet, amit elkerülendő a beteg önmagát hánytatja, hashajtókkal vagy eltúlzott fizikai aktivitással él. Hányás után a beteg ismét szenved, az evési kényszernek csupán néhány óráig tud ellenállni, majd ismételten étkezik, és önmagát hánytatja. A betegség súlyosbodásával az étkezések és hányások között eltelt idő egyre csökken, a kényszer eluralkodik a beteg kaotikussá váló életén. Így például a beteg képes az ételmaradékot kiszedni a szeméttartóból vagy akár lopni, hogy kényszerét enyhíthesse. Viselkedésüket többnyire visszataszítónak tartják, és szégyellik magukat miatta.

A bulimia nervosát 1979-ben fogadták el, mint önálló, pszichoszomatikus betegséget.

Elhízásról akkor beszélünk, ha az egyén testsúlya a kívánatosnál 20%-kal nagyobb. Orvosi értelemben túlsúlyosságról beszélünk akkor, ha a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege között. Az "elhízás" szó a szervezet egészségesnél nagyobb zsírtartalmát jelenti. Sok sportoló, testépítők, nehézatléták általában túlsúlyosak anélkül, hogy elhízás állapotáról lehetne szó. Az elhízás azért jelentős probléma, mert jelentős rizikófaktor számos halálos kimenetelű betegség kialakulásában, de a vele járó csökkent munkaképesség és a társadalomra nehezedő fokozott gazdasági teher sem elhanyagolandók.

Az elhízás ma legáltalánosabban elfogadott mérőszáma a testtömeg-index (BMI = body mass index). Ezt úgy kaphatjuk meg, ha a kilogrammban megadott testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Egy 180 cm magas és 80 kg súlyú felnőtt esetében:
80 / 1,8 x 1,8= 24,96

Ha a kapott szám kevesebb, mint 18, kóros soványságról beszélünk. A BMI alapján további sovány, normális, túlsúlyos, elhízott, végül 35-ös index fölött kórosan elhízott állapotról van szó. A "kórosan elhízott" kategória létjogosultságát nem mindenki ismeri el, ilyenkor már az elhízás kategóriáját is kórosnak tekintik. Ez a gyakorlat az Egyesült Államokban is.