Az élet fenntartásához, az anyagcsere-folyamatok lebonyolításához oxigén szükséges. A szervezet a számára szükséges oxigénmennyiséget a légzés útján biztosítja. A légzés folyamatán régebben csak a ki- és belégzés által történő oxigénfelvételt illetve széndioxid-leadást értették. Ezt a tüdőben lezajló folyamatot, vagyis a lég- és gázcserét ma külső légzésnek nevezik. Belső légzésnek hívják azt a szöveti folyamatot, amikor a tüdőben a vérbe került oxigént a vér közvetlenül a szöveteknek, illetve a sejteknek adja le, és onnan a széndioxidot felveszi. Ez utóbbi az anyagcsere-folyamatokhoz tartozik.

Külső légzéskor a levegő először a felső légutakba (orr-, illetve szájüreg, garat, gége) jut, itt melegszik fel a belélegzett levegő és tisztul meg a durva szennyeződésektől. A nyálkahártya csillószőrös hámján megtapadnak a légutakba került por- és koromszemcsék. A levegő azáltal melegszik fel, hogy a bő vérellátású nyálkahártyákkal érintkezik. A levegő ezután az alsó légutakba, a hörgőbe kerül, majd a kisebb hörgőkön keresztül a tüdőhólyagocskákba. A tüdőhólyagocskák falában megy végbe az oxigén felvétele és a széndioxid leadása, amely ezután az előbb leírt úton, az ellenkező irányban kikerül a légutakon keresztül a szervezetből. A levegő be- és kilégzése a mellkas légzőmozgásainak segítségével történik. Egy felnőtt ember általában percenként 16 be- és kilégző mozgást végez, és az egy be- illetve kilégzés alatt felvett illetve leadott levegő mennyisége kb. 500 ml.

Jellegéből adódóan az emberi légzőszervek más szerveknél fokozottabban ki vannak téve a környezeti hatásoknak: nyitottak, védtelenek pl. a légszennyezéssel, a levegőben lévő kórokozókkal, allergén anyagokkal szemben. Különösen sok légzőszervi megbetegedést okoz a dohányzás, amelynek során a káros anyagok eljutnak a tüdő legapróbb, legfinomabb részecskéiig is.