Egészségügyi fejlesztések 24 településen

Idén 24 település kapott a kormány által a költségvetésben elkülönített 400 millió forintnyi támogatásból. A pénzt elsősorban szociális intézmények fejlesztésére használhatják fel.

Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára kifejtette az M1 tévécsatornán, hogy a pályázaton elsőbbséget élveznek azok a szociális intézmények, amelyeknek még csak ideiglenes működési engedélyük van, mert bizonyos jogszabályi feltételeknek nem felelnek meg. A támogatással viszont megteremthetők a végleges bejegyzéshez szükséges olyan feltételek, mint a létesítmények akadálymentesítése, a jogszabályban előírt minimális lakóhely megteremtése, egyéb kötelező helyiségek – orvosi szobák, egészségügyi helyiségek – kialakítása.

Idén 24 település kapott a kormány által a költségvetésben elkülönített 400 millió forintnyi támogatásból (Képünk illusztráció.)

Emellett a forrás felhasználható az épületek elektromos hálózatának korszerűsítésére, fűtésmegújításra, korszerű infrastrukturális feltételek megteremtésére, valamint a pályázaton elnyert összeg 10 százaléka egyéb eszközök beszerzésére is fordítható.

A szociális szolgáltatások megszervezéséért a települési és megyei önkormányzatok felelősek a települések lakosságszámától függően. A szociális ellátásoknak két alapvető szintje van. Az egyik az alapszolgáltatásokat tartalmazza, amelyekről minden településen gondoskodni kell. A szakosított ellátási formákat azonban csak a 2000 főnél nagyobb lakosságszámú településeken kell kötelezően fenntartani. A következő linken például az idősotthonok kereshetők meg .

A tavalyhoz képest a keretösszeg változatlan, azonban idén az önkormányzatoknak vállalniuk kellett, hogy 10 évig fenntartják a korszerűsített létesítményeket és minden esetben csatolni kellett a meglévő építési engedélyt, nem engedélyköteles felújítás esetén pedig a hivatalos tervezői nyilatkozatot.

Berczik Ábel elmondta, a pályázati kiírásban rögzítették azt is, hogy a támogatást 2017. december 31-ig kell felhasználni és 2018. február 28-ig minden nyertes önkormányzat köteles a magyar államkincstárnak részletes szakmai- és pénzügyi beszámolót benyújtani a pályázati pénz felhasználásáról.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra