Utcára vonulnának a védőnők

A védőnők kimaradtak az egészségügyi béremelésből, ami miatt a szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőznek.

Tizenkét órás megmozdulást szerveznek az egészségügyben dolgozók - közölte a HírTV. A megmozdulást a magyar kórházakban ápolt betegek méltatlan helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet, emellett a nővérek bérrendezését is napirenden tartják. A védőnők ugyanis kimaradhatnak az őszre ígért béremelési hullámból, amelyet két évre osztottak el az ápolók, a szakorvosok, a szakgyógyszerészek, a kórházi gyógyszerészek, a szakorvosjelöltek és a mentők számára. Több szakszervezet is tiltakozott amiatt, hogy a védőnők kimaradtak az ígért emelésből, így a bértábla kiterjesztéséért összehangolt sztrájkot terveznek.

A terhesgondozás célja, hogy segítse a várandós nő egészségének megőrzését, a magzat egészséges fejlődését és egészségesen születését, megelőzze a veszélyeztetettséget és a szövődményeket, illetve azok megfelelő időben történő felismerését elősegítse. MI a védőnők feladata, és miért olyan fontos ez a munka? Cikkünkből kiderül!

Ma Magyarországon egy kezdő védőnő bruttó 122 ezer forintot kap

Ma Magyarországon egy kezdő védőnő bruttó 122 ezer forintot kap, míg egy ugyancsak a szakellátásban dolgozó, azonos végzettségű egészségügyi szakdolgozó bruttó 163 ezer forinttal kezd. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: A magyar államnak óriási a felelőssége az évi 90-92 ezer csecsemő megszületésében, amit a védőnői szolgálatokon keresztül tud képviselni. Ezért a védőnők keresetemeléséről már a pénteki kormányülésen döntés születhet.

Forrás: HírTV

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra