Új praxisokra ad pénzt az állam

Növelnék a praxisközösségek számát, illetve a népegészségügyi szolgáltatások színvonalát a 13 milliárd forintos keretből.

Összesen 13 milliárd forintra lehet pályázni alapellátás-fejlesztés és népegészségügyi szolgáltatások fejlesztése témakörében. Ónodi-Szűcs Zoltán, az egészségügyért felelős államtitkár elmondta, tulajdonképpen két pályázatról van szó: az egyikkel a praxisközösségek létrehozását szeretnék ösztönözni, a másikkal pedig az egészségfejlesztési irodák létrehozását, működését támogatják. Jelezte: mindkettőre voltak már próbálkozások, és a jó tapasztalatok miatt szeretnék a rendszert kiterjeszteni. Mint mondta, az úgynevezett svájci modellben 16 praxis működött együtt közösségi szinten, a jövő évi költségvetésben pedig 2,5 milliárdot szánnak arra, hogy a praxisközösségek számát százra emeljék.

A kormány 4,1 milliárd forintot csoportosít át a háziorvosi ügyelet ellátására. Ám nemcsak a háziorvosi, hanem a fogorvosi praxisok betöltéséhez is szükség lenne az állam támogatására. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Cél a népegészségügyi ellátás fejlesztése

A lakosság egészségi állapotát mindössze 10 százalékban határozza meg az ellátórendszer milyensége, és a felmérések szerint az elvesztegetett életévekért 70 százalékban a lakosság életmódja felelős. Az államtitkár szavai szerint ezért nemcsak az ellátórendszert kell fejleszteni, hanem "az alapellátás és népegészségügy frontján kell újat alkotni". Felidézte: már eddig is sokat tettek a népegészségügyi ellátás javítása érdekében, példaként a dohányzás visszaszorítását, a menzareformot, a mindennapos testnevelést és az országos vastagbél-szűrést említette.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár ehhez hozzátette, hogy az alapellátás és a praxisközösségek népegészségügyi megelőző szolgáltatásainak fejlesztésére 7,1 milliárd forint áll rendelkezésre. A pályázatok forrása az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP). Jelezte: a programoktól azt várják, hogy hozzájárulnak az alapellátás prevenciós szerepének erősödéséhez. Például személyre szabott életmód-tanácsadásra, egészségügyi felvilágosításra, a szűrések népszerűsítésére, a lakosság egészségügyi állapotának felmérésére és a szakmai munkatársak képzésére lehet fordítani a pályázati pénzt.

13 milliárd forintot fordítanak a fejlesztésekre
13 milliárd forintot fordítanak a fejlesztésekre

Az államtitkár elmondta azt is, hogy maximum 150 millió forintos támogatásban tudják részesíteni a pályázókat, így várhatóan 45-50 nyertes pályázat lesz. A támogatást igénylőknek nem kell önerőt felmutatniuk - tette hozzá. A programok végrehajtására 20-24 hónap áll rendelkezésre, támogatási kérelmet a háziorvosi praxis üzemeltetője vagy egészségügyi alapellátásért felelő önkormányzatok, önkormányzati társulások nyújthatnak be.

A közép-magyarországi régió vonatkozásában a pályázat beadási határideje szeptember 29., az ország egyéb részére vonatkozóan június 2-a. Schanda Tamás elmondta: a népegészségügyi helyi kapacitás fejlesztésére 6,26 milliárd forint áll rendelkezésre, a pályázatok forrása ugyancsak az EFOP és a VEKOP. Ebből a járási egészség-fejlesztési irodák létrehozását, fejlesztését támogatják.

Mint mondta, például a helyi egészségfejlesztési tevékenység nyomon követését, a háziorvosi állapotfelmérésre motiváló programokat, az iskolai és munkahelyi egészség-fejlesztési programokat, a rendszeres életvitelszerű testmozgásra és egészséges táplálkozásra ösztönző közösségi programok szervezését, valamint a dohányzásról és a túlzott alkoholfogyasztásról leszokás támogatását lehet a forrásból finanszírozni.

A maximális támogatás pályázatonként 90 millió forint, ezért várhatóan 50-60 pályázat megvalósulását tudják biztosítani. A programok megvalósítására 2-3 év áll rendelkezésre. Pályázatot közfinanszírozott egészségügyi ellátást nyújtó szervezetek nyújthatnak be, a központi régióban szeptember 13-ig, az ország más területein június 2-ig.

Az államtitkár jelezte: a kormány határozott célja, hogy javuljon a lakosság egészségügyi állapota, aminek demográfiai és nemzetgazdasági hatása is van. A most bejelentett pályázatok a települések és járások ellátásnak javulásához járulnak hozzá, és nagymértékben előmozdítják a modern népegészségügyi hálózat kialakítását - tette hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra