Tízmillió járhat egy háziorvosi praxisért

A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás megerősítése mellett, ezért a betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az elnyerhető támogatási összeg 6 és 10 millió forint között alakul, és szabad felhasználású. Emellett a praxisjoggal nem rendelkező háziorvosok részére, vissza nem térítendő támogatás formájában idén is 250 millió forint áll rendelkezésre, a háziorvosok által elnyerhető összeg pedig akár 4 millió forint is lehet.

További milliárdokat csoportosítanak át

Kitért arra is: a kormány 2010-től folyamatosan növeli az alapellátás finanszírozását. 2010 és 2016 között 40 százalékkal emelkedett az egészségügyi alapból az alapellátásra kifizetett összeg, és a 2017-es költségvetési tervezet újabb 4,5 milliárd forint többletforrást fog jelenteni a területnek.

A betöltetlen praxisokra elnyerhető támogatási összeg 6 és 10 millió forint között alakul

Hozzátette: a tavalyi ígéretüknek megfelelően a háziorvosi ellátórendszer megújításának első ütemére 10 milliárd forintot biztosítottak, amely be is épült a finanszírozásba. Ennek folytatásaként az idei költségvetésben további 10 milliárd forint került az alapellátás megújításának a második ütemére.

Rétvári Bence kitért arra is: a letelepedéshez szükséges feltételek biztosítását szolgálják az önkormányzatok számára a háziorvosi rendelők felújítására kiírt uniós pályázatok. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése címen 22,272 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, a felhívások 2015. végén megjelentek.

A praxisprogramnak köszönhetően háziorvosi szakvizsga nélkül is dolgozhatnak a háziorvosi körzetekben az orvosok. Hogy az egyre égetőbb háziorvos hiányra ez milyen megoldást jelenthet, az alábbi cikkünkből kiderül!

A kormány az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése címen 18 milliárd forint keretösszeget különített el, amelynek részeként a lakóhelyközeli egészségügyi szolgáltatások rendszerének, valamint a finanszírozható, ellátórendszerbe illeszthető praxismodellek kidolgozását valósítják meg. A lakóhely közelében elérhető definitív ellátások kibővítése, ezáltal a betegutak lerövidítése és ennek központi támogatása egészségpolitikai prioritás - rögzítette.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra