Súlyos hibák a kórházakban

Lassú és elnéző az ÁNTSZ a kórházi felügyeleti eljárásoknál. A kontroll erejéről sokat elárul, hogy egy szakmai hiba miatt leváló retina ügyét 30 ezres bírsággal zárta le a hatóság.

Ha az ÁNTSZ honlapján megismerhető felügyeleti ellenőrzésekből, és az azok végén kiszabott bírságokból indulunk ki, akkor nincs nagy baj a hazai egészségüggyel. Az érdeklődők ugyanis csupán három vizsgálati ismertetőt találnak, s ezekben az esetekben mindössze 30 ezertől 100 ezer forintig büntettek kórházakat, súlyos egészségkárosodást okozó mulasztásokért is - írja a nepszava.hu .

mindössze 30 ezertől 100 ezer forintig büntettek kórházakat, súlyos egészségkárosodást okozó mulasztásokért
30 ezertől 100 ezer forintig büntettek kórházakat súlyos egészségkárosodást okozó mulasztásokért

A szakhatóság tavaly - az egészségügyi államtitkárság által a lap rendelkezésére bocsátott adatok szerint - 572 panaszt vizsgált, de mindebből idén májusban csak hármat hozott nyilvánosságra a honlapján. A több mint félezer panaszból 54 alkalommal figyelmeztetést kapott az adott intézmény, kétszer hivatalból feljelentést tettek a rendőrségen. További 23 esetben szabtak ki bírságot, átlagosan 150 ezer forintra büntettek, összességében pedig 3,5 millió forintot fizettek be az intézmények. (A szakmai szabályok ellen vétők - a hatályos jog szerint - 30 ezertől 5 millió forintig bírságolhatók.)

Nagyon sokan ismernek történeteket a kórházi fertőzések miatti halálesetekről. Egyes becslések szerint ezek a fertőzések hamarosan már több embert visznek el, mint a daganatok. A TASZ szerint van lehetőség a jogérvényesítésre, ha az intézmény mulasztása, felelőssége kimutatható. További információért kattintson !

Az ÁNTSZ-hez évente alig néhány száz panasz érkezik, míg a 2010-ben fölszámolt Egészségbiztosítási Felügyelet működése utolsó évében csaknem ötezer panasszal foglalkozott.

Asbóth Márton, a TASZ programvezetője szerint kérdéses, hogy van-e visszatartó hatása a jogsértésekre, hogy a súlyos mulasztásokért cserébe az ellátók kis összegű bírságokat kapnak. Azt is csak kevesen tudják, hogy csupán akkor kezdődik meg a szakhatósági vizsgálat, ha valaki a panasztörvény alapján közvetlenül a minisztériumba olvadt ÁNTSZ-hez fordul. Ezzel szemben az emberek legtöbbször a betegjogi képviselőtől kérnek segítséget, ám ők nem kezdhetnek vizsgálatot, az intézmény vezetőjéhez vagy fenntartójához továbbítják a problémát, így a szakhatóság nem is nagyon szerez tudomást arról. Ezeket a panaszokat a kórház vezetője vagy fenntartója bírálja el, vagyis nem hatóság.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra